A KMNE szüreti bálja Ugocsában
A KMNE szüreti bálja Ugocsában

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) hálával tekint vissza a 2023-as évben megrendezett programjaira. Az ukrajnai nehéz helyzet az egyesület életére is kihatással volt, mégis úgy érezzük, hogy még mindig sok család számít ránk. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az elmúlt időszakban két alkalommal is megrendezésre került a Nagycsaládos Szüreti bál.

Az első a Munkácsy Mihály Magyar Házban zajlott, ahol kétszáz ember részvételével egy nagyon jó hangulatú eseményen vehettek részt a jelenlévők. Az október 14-én Mátyfalván megismételt eseményre szintén kétszáz fő jelentkezett. Az Imperial étteremben Fejes Sándor református lelkész áldáskéréssel nyitotta meg a szüreti mulatságot, majd Tarpai József, a KMNE elnöke köszöntötte a résztvevőket. 

Az állófogadást a nyitótánc követte. A tagcsaládokból összekovácsolódott táncos párok nagy izgalommal mutatták be produkciójukat, amellyel ezekre az alkalmakra készültek. Ezzel megnyílt a tánctér és a Fortuna együttesnek köszönhetően mindenki jól érezte magát. 

A KMNE szüreti bálja Ugocsában
A KMNE szüreti bálja Ugocsában 

Az este folyamán tombolázásra is sor került. A gyerekek legnagyobb örömére egyik család sem maradt ajándék nélkül, minden tombolaszám nyertesnek bizonyult. 

A szüreti bálok hagyományaihoz kapcsolódva az egyesület négy kosarat ajánlott fel licitálásra, amelyet a jelenlévő úriemberek megvásárolhattak szeretett párjaiknak. A befolyt összeget a Vadvölgy panzió javára ajánlották fel, hiszen a panzióban nagyon jó szolgálatot tenne egy csocsó asztal. 

A programot a Magyar Kormány támogatta. 

k.e.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.