Programok Sárosorosziban - A gyerekek – jövőnk zálogai
Programok Sárosorosziban - A gyerekek – jövőnk zálogai
 / Kultúra

Amire minden gyereknek szüksége van, az a szeretet. Nem a drága játékok, az értelmetlenül nyomkodott telefon teszik értékessé, értelmessé a gyerekkort, hanem a barátok, akikre mindig számíthatnak, a szülők közelsége, akik határokat szabva szeretik gyermeküket. No meg persze egy olyan környezet, amelyben biztonságban érzi magát, egy olyan közösség, amely hozzájárul a feledhetetlen gyerekkori élményekhez, az egészséges kapcsolatokhoz, melyben fejlődni, növekedni tud. 

Az Együtt Sárosorosziért civil szervezet ebben az évben is azt tartja egyik legfontosabb feladatának, hogy olyan közösségi élményeket nyújtson a község gyermekeinek, ahol önfeledten tudnak játszani, kikapcsolódni, fejlődni, barátkozni. Sajnos az országban kialakult háborús helyzet sok szempontból tette nehézzé a gyerekkort és a gyerekek nevelését, éppen ezért kell mindent megtennünk, hogy besegítsünk, hozzájáruljunk gyermekeink neveléséhez.

Több ilyen jellegű programunk közül kettőt szeretnék kiemelni. Az egyik a júniusban megtartott gyereknap volt. A délután kezdetén megviccelt bennünket az időjárás egy jó kiadós záporral, de a nap további részében önfeledten tudtunk kikapcsolódni, feltöltődni. A körhinta mellett vattacukor, frissen főtt bográcsgulyás és fánk illata járta be a környéket, várta a falu gyermekeit és hozzátartozóikat. Színvonalas kulturális műsort állított össze a helyi kultúrház Kökörcsin hagyományőrző csoportja Mihók Erika klubvezető és a Sárosoroszi Tehetséggondozó Műhely tagjai Gáti Georgina könyvtárvezető irányításával, valamint bemutatkoztak azok a gyerekek is, akik a Csoóri Sándor Alap jóvoltából hangszer- és táncoktatásban részesültek. Vendégek is érkeztek erre a szép napra a szomszédos Benéből, a Gyöngyvirág tánccsoport Holozsai Erzsébet klubvezető vezetésével, akik a Boróka tánccsoporttal közösen előadott sárközi ugróssal  szórakoztatták az egybegyűlteket. A délutánt kézműves foglalkozás színesítette és gokardozásra is lehetőségük volt a gyerekeknek. Köszönjük szépen mindenkinek, aki bármilyen részt vállalt abban, hogy igazán feledhetetlenné tegyük ezt a napot! 

Szeptember elején a falu 30 gyermeke Margitics Erik, a központ vezetője és csapata irányításával különféle lovaglási technikákat próbálhatott ki.
Szeptember elején a falu 30 gyermeke Margitics Erik, a központ vezetője és csapata irányításával különféle lovaglási technikákat próbálhatott ki.

A másik gyerekeknek szóló programunkról elmondhatjuk, hogy hagyományteremtő céllal hoztuk létre. 

2021-ben szerveztünk először utazást a Nagyszőlősi Szelíd Lovasközpontba, és már akkor eldöntöttük, hogy ennek a napnak lesz folytatása, hiszen a gyerekek nagyon jól érezték magukat a lovak közelében. Idén szeptember elején a falu 30 gyermeke Margitics Erik, a központ vezetője és csapata irányításával különféle lovaglási technikákat próbálhatott ki, kerülhetett közelebb a pacikhoz, de volt, aki itt győzte le a lovaktól való félelmét. Emellett a csapatjátékban is kipróbálhatták magukat. Persze a nap elengedhetetlen része volt a frissen sült fokhagymás, tejfölös lángos. Többet kellene lennünk lovak közelében, hogy emberibb emberekké váljunk. Mert „lóvá tesz az ember, s emberré a ló”, állítja Jókai Mór. 

Programjaink megvalósulásában nagy szerepe volt Magyarország Kormányának, a Bethlen Gábor Alapnak, akiknek hálásan köszönjük, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy Sárosoroszi gyermekei – jövőnk zálogai – feledhetetlen élményekkel gazdagodjanak. 

Gáti Georgina


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.