December 22-én a KMKSZ Csongori Alapszervezete – Magyarország Miniszterelnöksége és a Bethlen Gábor Alap támogatásával – Magyar Ilona tanítónő, Kossuth-díjas pedagógus emlékére avatott emléktáblát a Csongori Gimnázium épületének homlokzatán.
A táblaavató ünnepségen Nagy Sándor, a Csongori Gimnázium igazgatója, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke ismertette a településen született, elismert pedagógus életrajzát és szakmai eredményeit. Ebből megtudtuk, hogy Magyar Ilona 1889. október 13-án született Csongoron, édesapja, Magyar Bertalan 1889–1893 között volt a település református lelkésze. Ilona a felsőfokú tanulmányait magánúton az Eperjesi Állami Tanítóképzőben kezdte. 1917. június 4-én kapott tanítói oklevelet. 1920-ban Kecskemétre került, ahol közel félévszázadon át élt és tanított.
Ő szervezte meg a kecskeméti tanítóképző gyakorlóiskoláját, amelynek hosszú időn keresztül vezető tanítója volt, a reformpedagógia egyik úttörője volt. Az 1950–1951-es tanévben az általános iskola első osztályában az olvasás és írás tanítására bevezették a hangoztató-elemző-összetevő módszert, az azt népszerűsítő könyv szerkesztője és társszerzője volt. Szerzőtársaival együtt ezért a kiemelkedő pedagógiai, elméleti munkásságáért kapott Kossuth-díjat 1952-ben. Budapesten hunyt el 1968. július 11-én.
Nagy Sándor, a gimnázium igazgatója elmondta, hogy legalább öt éve fogant meg az emléktábla ötlete. Az igazgató kijelentette, hogy amennyiben az iskola nevet változtat, több mint valószínű, hogy Magyar Ilona nevét veszi fel.
„Amíg van kiről és van kinek megemlékezni, addig él a nemzetünk” – fogalmazott köszöntőjében Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke.
„Az igaznak emlékezete áldott, a hamisak neve pedig semmivé lesz” – idézte a példabeszédeket ifj. Pocsai Sándor helyi református lelkész. Csákány Ágnes kántor, hitoktató egyházi éneket adott elő gitárkísérettel, Hidi Dénes 2. osztályos tanuló pedig, az idei egyházkerületi szavalóverseny díjazottja verssel köszöntötte az ünnepség résztvevőit.
Kósa Eszter
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.