A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) idén huszadik alkalommal szervezte meg a Kölcsey Nyári Pedagógusakadémiát annak jegyében, hogy a helyi magyarság oktatóit minél több tudással, technikai szakértelemmel vértezzék fel. A rendezvény megnyitójára augusztus 9-én került sor a Rákóczi Főiskolán.
A hét nyitányaként Schreiner Sándort, a Kárpátaljai Akadémikus Állami Népi Együttes klarinét- és tárogató művészét hallhattuk. Fellépését követően Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola elnöke köszöntötte a résztvevőket, aki abbeli örömének adott hangot, hogy a pedagógusoknak lehetőségük lesz megismerkedni eleink hagyományos hangszereivel.
Fodor Éva, a KMPSZ módszertani irodájának vezetője bemutatta az előadókat, majd a részletes programot ismertette a megjelentekkel. Megtudtuk, hogy a pedagógusok 30 órás továbbképzésen vesznek részt, melyen többek között népi játékok oktatását, a Sakkjátszótér programot, a legót mint oktatási módszert, a régi zene nevelőeszközét, a robotikát ismerhetik meg.
Az ünnepélyes megnyitót követően kezdetét vette az érdemi munka. Elsőként Gabóda Béla, a Kárpátaljai Pedagógustovábbképző Intézet Beregszászi Tagozatának vezetője az ukrajnai pedagógustovábbképzés rendszeréről tartott előadást. Ezt követően a hét folyamán négy szekcióban – robotika, régi zene és hangszerek, néphagyomány az óvodában, legó az oktatásban – folytatódik a munka. A résztvevők ezáltal is közelebb kerülhetnek azokhoz a módszerekhez, melyeket sikeresen építhetnek be az oktatás folyamatába.
K. A.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke