A Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége különböző, a néphagyományok ápolására irányuló képzéseket szervez. A népzene- és néptáncoktatók, a viseletvarrók mellett az elmúlt hétvégén a kézművességgel foglalkozók számára tartottak képzést, melyre az elmúlt hétvégén a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi- és Zarándokházban került sor. A képzésen részt vettek a magyarországi hálózat munkatársai is.
A Hagyományok Háza keretein belül 2017-ben indult el a Kárpát-medencei hálózatépítés – tájékoztat Vörös Zsuzsanna, a Hagyományok Háza Hálózat munkatársa. – Hozzám elsősorban a vajdasági és a kárpátaljai kirendeltség tartozik. Szakembereink segítségével próbáljuk a legújabb innovációkat megismertetni az itteniekkel. Kárpátalján nagy hagyománya van a népzene- és néptáncoktatásnak. Ez elsősorban a Pál családnak köszönhető, akik Tiszapéterfalván és Visken több mint húsz évvel ezelőtt elindították a hagyományőrző néptánc- és népzenei táborokat. A szakszerű kézműves-oktatás kicsit háttérbe szorult, de talán csak azért, mert nem volt rá ember, vagy nem erre fókuszáltak, bár ennek is jelentős hagyománya van, nagyszerű kézműves termékek születnek ezen a vidéken. Vegyük csak például a beregi keresztszemest, a beregi szőttest, vagy a salánki aranyporos hímest, de hagyománya van a fazekasságnak is, nem beszélve a csuhéfonásról, amit Visken ma is magas színvonalon űznek.
Az első nyári kézműves táborunkat a pandémiát megelőző évben Tiszapéterfalván valósítottuk meg a népzenei- és néptánctáborral egybekötve. Akkor húsz pedagógus és kézműves jött el, s elsősorban a természetes alapanyagokra fókuszálva olyan dolgokat alkottunk, amelyek készítése a gyerekeknek is megtaníthatók. Aztán kényszerszünet következett, ám tavaly már a Balatonnál folytathattuk a megkezdett munkát. Idén a nyári táboron túl szeretnénk tavasszal és ősszel egy-egy hosszú hétvégén képzést szervezni, ahol új technikákat mutatnánk be. Ilyen ez a mostani alkalom is, amelyen Sevella Zsuzsanna fejlesztőpedagógus, játékfejlesztő MintaKINCStár néven futó programjával ismerkedhetnek meg a résztvevők, a Kárpát-medence különböző tájegységeinek mintaalapanyagát használják fel játékok – például dominó, puzzle, kirakó, nyomda stb. – készítéséhez. Az inspirációs forrás mindig az adott tájegység minta alapja. Itt most mi lehetne más, mint a beregi szőttes mintakincse, a nagydobronyi vagy a salánki motívumok. Egyébként ezek a minták a viseleteken is megjelentek. El kell mondanom, hogy nagyon fontosnak tartjuk a viseletmegőrzést, így egy 120 órás viseletvarró tanfolyamon is részt vettek a kárpátaljai érdeklődők. Most azt látom, hogy egy kemény mag kezd kialakulni Kárpátalján, akik többféle képzésben is részt vesznek. S nagyon jó, hogy sokféle hatás éri őket, így azt a fajta kézművességet, amit szakmailag és módszertanilag a Hagyományok Háza képvisel, itt ők hitelesen át tudják adni.
Gercsenyi-Ködöböc Ilona kézműves, pedagógus, a tanfolyam kárpátaljai szervezője elmondta, a mostani projekt célja olyan kézművesek továbbképzése, akik a megszerzett tudásukat játszóházakban, foglalkoztatók és szakkörök alkalmával tovább tudják adni. A kézműves hétvége tematikája a népművészeti mintakincsek különböző technikájú feldolgozásával és a tavaszi ünnepkörrel foglalkozik. A képzés során mindenki elkészítheti az azonnal használható saját játékkészletét. A résztvevők rálátást kapnak arra, hogyan használhatják a népművészeti mintákat a tanórai és a tanórán kívüli nevelésben, illetve hogyan gondolkozzanak projektben. A tanfolyam résztvevőinek kiválasztásában elsősorban az volt a legfőbb szempont, hogy olyanokat vonjanak be a programba, akik óvodában, iskolában, vagy különböző tanodákban, szakkörökben fiatalokkal foglalkoznak, akiknek átadhatják az itt szerzett tudást.
Kovács Erzsébet
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.