December 27-én a Bátyúi Református Egyházközség gyülekezeti termében Hájas István helyi festő igencsak színes és gazdag anyagot felvonultató tárlatának megnyitójára került sor. A művészlelkű hitoktató, presbiter szívből jövő képei örömöt, békét és nyugalmat sugároznak, amire ebben az igencsak zűrzavaros világban mindannyiunknak szüksége van.
Sokan eljöttek a kiállítás megnyitójára, hogy a háborús hírektől elszakadva együtt ünnepeljék az Isten teremtett világát. Ahogy igei köszöntőjében Kacsó Géza helyi református lelkész fogalmazott: a festményeket nézve látjuk, hogy a teremtett ember az Isten kinyújtott kezeként maga is teremt – a káoszból rendet. Hájas István az Úrtól kapott tehetségével festékkel alkot egy csodálatos világot Isten magasztalására, megmutatva a Teremtő nagyságát, mondta.
Kovács László kiállításszervező a tárlat anyagát értékelve kiemelte a festő állandó megújulási készségét. Hájas István a szépet festi meg, a képei üdítőek, mint a friss levegő – fogalmazott köszöntőjében Tóth Márta, a Révész Imre Galéria vezetője, aki tavaly Nagyszőlősön szervezte meg a város szülöttjének a kiállítását.
Örömömre szolgál, hogy 2022-ben a szülővárosomban állíthattam ki 34 képet a Révész Imre Galériában. Idén 30 éve, hogy Bátyúba költöztem, ezért gondoltuk, itthon is meg kellene szervezni egy kiállítást – mondta el Hájas István. – Kacsó Géza tiszteletes úr lelkesen támogatta az ötletet, megkaptuk a tágas gyülekezeti termet, aminek köszönhetően az eddigi leggazdagabb tárlatot nyithattuk meg: 53 festmény van kiállítva, összesen 60 vásznon – van köztük két triptichon (3 vászonból) és 1 poliptichon (4 vászonból álló). Akik látták a nagyszőlősi tárlatot, azok számára is van újdonság: 18 festmény vagy azóta készült, vagy nem volt még kiállítva.
Köszöntötte a résztvevőket Karikó-Hájas Csilla, a kiállító művész leánya is, aki személyes benyomásait osztotta meg. A megnyitót megtisztelte jelenlétével többek között Tóth László, a Beregi Egyházmegye esperese, a nagyszőlősi festő kollégák közül Marinics Sándor, Szilvási Ferenc és Takács János.
A kiállítás Szilveszter napjáig tekinthető meg a bátyúi református gyülekezeti teremben.
Kovács Erzsébet
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.