Átadták a Kis fekete pályázat díjait - Tíz alkotó vehetett át elismerést a Hagyományok Házában. Fotós: Hrotkó Bálint
Átadták a Kis fekete pályázat díjait - Tíz alkotó vehetett át elismerést a Hagyományok Házában. Fotós: Hrotkó Bálint
 / Kultúra

A Hagyományok Háza Kis fekete pályázatára idén több mint 120 pályamű érkezett az egész Kárpát-medencéből. A tradicionális ihletésű kis fekete ruhák és kiegészítők közül a szakmai zsűri 38 alkotást választott ki bemutatásra, és 10 díjat ítélt oda a legkiemelkedőbbeknek, köztük a felvidéki Kiss Limpár Évának.

Az idén meghirdetett Kis fekete pályázat díjazottjainak immerzív divatbemutató keretében adták át az elismeréseket szombaton a Hagyományok Házában. A látogatók részesei lettek a bemutatónak, hiszen itt minden ruha, minden gyöngysor – a szervezők szándéka szerint – egy személyes vallomás a múlt és a jelen kapcsolatáról. A pályázat fővédnöke, a Celeni divatmárka tulajdonosa, Cselényi Eszter az átadón hangsúlyozta, hogy a népművészet természetes módon kapcsolódik a kortárs női divathoz, hiszen ugyanarról beszél: identitásról, önkifejezésről, erőről.

Átadták a Kis fekete pályázat díjait - Tíz alkotó vehetett át elismerést a Hagyományok Házában. Fotós: Hrotkó Bálint
Átadták a Kis fekete pályázat díjait - Tíz alkotó vehetett át elismerést a Hagyományok Házában. Fotós: Hrotkó Bálint

A pályázatot két kategóriában írták ki – külön a teljes viseletekre és külön az alkalmi kiegészítőkre. „A célunk az volt, hogy közelebb hozzuk a nézőt a tárgyhoz, és láthatóvá váljon az a rengeteg kézi munka, amit egy-egy alkotásba a pályázó beleadott” – értékelte a versenyt Szabó Erzsébet, a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Szakcsoportjának szakmai munkatársa és a pályázat szakmai vezetője.

A Kis fekete teljes öltözék kategória első díját Sigmond Gáborné Judit nyerte el modern matyó viseletével, amelyben a hagyományos hímzéseket aranyszálas szövéstechnikával idézte meg. A második helyezett Lisztóczki Sára Matyó couture című alkotása a klasszikus matyó motívumokat ötvözte luxusanyagokkal, míg a harmadik helyen Ferkovics Annamária Kis fekete ruha hosszú rúzsával című kreációja végzett, amely játékos női gesztusként idézte meg a kalocsai hímzés hagyományát.

A kiegészítők kategóriájában Hirth Laura Anna sárközi ihletésű blézere aratta a legnagyobb sikert. A második helyezett Detre Mikolt sárközi szedettes motívummal díszített stólája finom nőiességével tűnt ki, míg a harmadik díjat a felvidéki Kiss Limpár Éva az időtlen eleganciát újraértelmező Éjféli rózsák sujtás-ékszerszettje kapta.

Jóllehet van ékszerész végzettségem, mégis a szakmát autodidakta módon tanultam – kezdi vallomással a beszélgetést a dunaszerdahelyi kézműves alkotó. – Mindig vonzott az ékszerek világa, de végül ennél a kézzel varrott változatnál kötöttem ki. Munkáimat az interneten értékesítem, de nemrég két másik kézműves alkotóval, Somorján rendezett kiállításom is teltházat vonzott. Nagy örömmel és meglepetéssel fogadtam ezt a díjat, mivel a sujtás-ékszerkészítés nem egy hagyományos népi iparművészeti ág, inkább új keletűnek mondanám: a sújtás, mint ékszerdarab önálló szerepet kap.”

A zsűri még számos különdíjjal és egyedi díjjal jutalmazott több tehetséges művészt.

 

 


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Átadták a Kis fekete pályázat díjait - Tíz alkotó vehetett át elismerést a Hagyományok Házában. Fotós: Hrotkó Bálint
Átadták a Kis fekete pályázat díjait - Tíz alkotó vehetett át elismerést a Hagyományok Házában. Fotós: Hrotkó Bálint
Átadták a Kis fekete pályázat díjait - Tíz alkotó vehetett át elismerést a Hagyományok Házában. Fotós: Hrotkó Bálint
Átadták a Kis fekete pályázat díjait - Tíz alkotó vehetett át elismerést a Hagyományok Házában. Fotós: Hrotkó Bálint
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.