Jelenleg a koronavírus-járványt tartják az országukat fenyegető legnagyobb reális veszélynek a csehek - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét szerdán hozta nyilvánosságra az akadémiai CVVM közvélemény-kutató intézet.
A felmérés szerint a koronavírus-járványt a megkérdezettek 65 százaléka minősítette az országot fenyegető legnagyobb veszélynek, közölte az MTI. 2019 decemberében, tehát négy hónappal azelőtt, hogy a járvány Csehországban is megjelent, egy hasonló felmérésen csak 31 százalék tartotta "reális problémának" a koronavírust.
A Csehországot fenyegető veszélyek második helyén, 48 százalékkal, a nemzetközi gazdasági válság szerepel.
A további helyeken a nemzetközi nyersanyaghiányt, a háborúkat és a természeti katasztrófákat nevezték meg a megkérdezettek, egyaránt 20-25 százalék közti szinten.
Biztonsági szempontból azonban a csehek leginkább a nemzetközi terrorizmustól, a szervezett bűnözéstől és az illegális migrációtól tartanak. A terrorizmust a megkérdezettek 53 százaléka, a szervezett bűnözést 51 százalék, míg az illegális migrációt 47 százalék jelölte meg nagy biztonsági fenyegetésként. A CVVM megjegyzi, hogy mind a három esetben 5-6 százalékkal jelenleg alacsonyabb a félelem szintje, mint egy éve.
Figyelemre méltó, hogy a Csehországban dolgozó és élő külföldi állampolgárokat a megkérdezettek 20 százaléka minősítette kockázati tényezőnek. A 10,7 milliós Csehországban jelenleg mintegy 650 ezer külföldi él tartósan, de számuk folyamatosan növekszik. Politikusok és vállalkozók szerint az országnak a gazdaság fejlődése érdekében még legalább 200 ezer külföldi vendégmunkásra lenne szüksége.
Ami az országokat illeti, a csehek leginkább Oroszországtól (38 százalék), Kínától (17 százalék) és az Egyesült Államoktól (10 százalék) tartanak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.