Oroszországban már bőszen terjednek is a fontos katonai célpontok műholdas képei.
A Google legújabb térképes frissítésében felfedte több ukrán katonai létesítmény helyszínét is, de már nagy erőkkel dolgoznak a műholdképek eltávolításán
– írta meg a Politico Andrij Kovalenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács dezinformáció-ellenes osztályvezetőjének bejegyzése alapján.
Képzeljék el a helyzetet: a Google frissített képeket jelenít meg a térképén, amelyek megmutatják a katonai rendszereink elhelyezkedését. Mégis mi baja van a világnak?
– kérdezte Kovalenko, aki úgy tudja, hogy az oroszok már aktívan terjesztik a képeket.
Az ukrán szakértő nem árulta el, hogy pontosan melyik létesítmények hollétét fedték fel, azt azonban elmondta, hogy a techóriás képviselői már felkeresték az ukrán kormányt és biztosították őket, hogy dolgoznak a helyzet korrigálásán.
A Politico is megkereste a Google-t az ügyben, de egyelőre nem reagáltak a történtekre.
A Newsweeknek nyilatkozott az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács volt vezetője, aki jelenleg egy londoni kockázatelemző cég technológiai igazgatója. Andrij Zjuz a lapnak azt mondta, hogy a képek megjelentetésének korlátozott hatása van az ukrán fegyveres erőkre: az állandó létesítmények, mint például gyárak láthatók a Google felületén, a frontvonal folyamatos változásainak nyomon követésére viszont alkalmatlan - közölte a hvg.hu.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A KMNE immár harmadik alkalommal szervezte meg hagyományőrző májusfaállító estjét a házaspárok számára
Legalább két ember meghalt, heten pedig megsérültek, miután egy orosz drón civil buszt talált el Herszonban.
Zelenszkij új tárgyalási stratégián dolgozik: Ukrajna az USA nélkül is folytatná az egyeztetéseket Oroszországgal.
Brutális családon belüli erőszak Kárpátalján: közmunkára ítélték a saját lányát bántalmazó apát.
Júniustól indul az ukrán hadsereg reformja: nőnek a fizetések, a gyalogság akár 400 ezer hrivnyát is kaphat, és megkezdődhet a leszerelés.
Kárpátalja digitális felzárkózásának új fejezete kezdődhet el a HU-RIZONT fejlesztési programmal.
Ternopil egy része áram nélkül maradt.
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.