Az Észak-Korea (KNDK) és Oroszország között létrejött védelmi megállapodás „destabilizáló hatású” és „kockázatos a világ számára” – jelentette ki Penny Wong ausztrál külügyminiszter kedden az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált övezetben fekvő Panmindzson határfaluban.
Kim Dzsongün észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök júniusban írta alá a kétoldalú védelmi megállapodást.
Az Egyesült Államok és szövetségesei továbbra is azzal vádolják Észak-Koreát, hogy katonai és gazdasági támogatásért cserébe fegyvereket szállít Oroszországnak az ukrajnai háború folytatásához.
Az ausztrál külügyminiszter a határfaluban tett látogatása után újságíróknak elmondta:
az Észak-Korea és Oroszország között nemrégiben létrejött biztonsági egyezmény destabilizáló hatású és kockázatos a világ számára, és Oroszország törekvései a béke elősegítése helyett a helyzet súlyosbodásához vezetnek.
Penny Wong elítélte az észak-koreai rakétakísérletek kiterjesztését, amelyek meglátása szerint veszélyeztetik a regionális biztonságot. „Különös aggodalommal tekintünk a KNDK fokozódó válaszlépéseire és destabilizáló akcióira” – hangoztatta a külügyi vezető.
Az ausztrál külügyminiszter kedden a dél-koreai külügyminiszterrel is találkozott Szöulban. A két tárcavezető a nemzetközi közösséggel való együttműködésről állapodott meg a Phenjan és Moszkva közti védelmi együttműködés tükrében, továbbá az egzisztenciális biztonságot, az éghajlatváltozást és egyéb területeket érintő kétoldalú együttműködések megerősítéséről is megállapodtak - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.