A helyes utat kereső emberiségről és a világ átalakulásában irányt mutató egyházról beszélt XIV. Leó pápa a jubileumi szentévet lezáró keddi ünnepélyes szertartáson, amelynek keretében becsukta a Szent Péter-bazilika szent kapuját.
Ezzel véget ért a tavalyelőtt december 24-én Ferenc pápa által megnyitott szentév, amelynek egyik különlegessége éppen az volt, hogy egymás után két pápa vezette.
Az ünnepélyes kapuzárást a bazilikában bemutatott vízkereszti mise követte. Homíliájában XIV. Leó a remény zarándokainak nevezte azt a több millió nőt és férfit, aki a jubileumi évben áthaladt a bazilika szent kapuján, átlépett az "egyház küszöbén".
Vatikáni adatok szerint több mint harminchárommillió hívő érkezett az utóbbi egy év alatt.
A pápa úgy vélte, a szentév rámutatott, hogy korunkban a lelki útkeresés sokkal erősebb, mint ahogyan azt gondoljuk. A vízkereszt napján a gyermek Jézushoz érkezett napkeleti bölcsek, akik ma is léteznek, szintén "olyan emberek, akik vállalják saját útjuk kockázatainak kihívását, és egy annyira zavaros világban, mint a miénk, szükségét érzik, hogy elinduljanak, keressenek, minden elutasítás és veszély ellenére".
Hozzátette, hogy az úton levő emberek között az egyháznak nem szabad tartania a dinamizmustól, ellenkezőleg értékelnie kell azt és irányítania Isten felé, amely a dinamizmus kiváltója. Isten nem mozdulatlan ezüst és arany bálvány, hanem élettel teli és életet adó, hasonlóképpen a szent helyeknek, székesegyházaknak, bazilikáknak, kegyhelyeknek, amelyek a jubileumban zarándokállomások voltak, terjeszteni kell az élet illatát - mondta a pápa.
A szentkapu becsukódott, de az egyház nem zárja be kapuit - hangoztatta.
Hangsúlyozta, a jubileumi szentév arra figyelmeztetett, hogy Istennel újra lehet indulni, meg lehet kérdőjelezni a fennálló rendet, meg lehet szabadulni a rabszolgaság régi és új formáitól, meg lehet szólítani a fiatalokat és időseket, szegényeket és gazdagokat, szenteket és bűnösöket.
XIV. Leó pápa a béke keresését, a béke szeretetét sürgette, ami szerinte a szent, a kicsi, a gyenge, a törékeny védelmét jelenti az "eltorzult" gazdasággal szemben, amely mindenből csak nyereséget akar kicsikarni.
"Kérdezzük meg önmagunktól: a jubileum képes volt megtanítani nekünk, hogy elkerüljük azt a hatékonyságot, ami mindent termékké változtat, az embert pedig fogyasztóvá? A mostani év után képesek leszünk a látogatóban zarándokot látni, az ismeretlenben egy útját kereső embert, a távoliban közelit, a tőlünk eltérőben útitársat? - mondta a pápa.
Megjegyezte:
ha templomaink nem válnak műemlékké, hanem közösségeink otthonai maradnak, ha egységesen ellen tudunk állni a hatalmasok hízelgő csábításainak, akkor a hajnal generációja lehetünk, olyan emberiség, amelyet nem alakít át a mindenek feletti hatalom téveszméje.
XIV. Leó délben a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondta el az Úrangyala imádságot, és kísérő beszédében a hadiipar helyett a béke szálainak szövését kérte. Köszöntötte a keleti egyház tagjait, akik szerdán ünneplik a karácsonyt.
A Ferenc pápa nevével fémjelzett szentév lezárulásával, január 7-én és 8-án XIV. Leó a bíborosi testület tagjaival tanácskozik. A Szentszék adatai szerint jelenleg 245 a bíborosok száma, akik közül 126 a nyolcvan év alatti pápaválasztó.
A következő tíz napban befalazzák a Szent Péter-bazilika szent kapuját. Az egyház minden huszonötödik évben tart szentévet, de a pápa 2033-ra is jubileumi esztendőt hirdethet, Krisztus halála és feltámadása kétezredik évfordulóján.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.