António Guterres ENSZ-főtitkár
António Guterres ENSZ-főtitkár

MTI

 / Közélet

Eddig soha nem látott támadásoknak vagyunk tanúi az ENSZ Alapokmányának céljai és alapelvei ellen - jelentette ki António Guterres főtitkár az ENSZ-közgyűlésben azon a megemlékezésen, amelyet a világszervezet működését meghatározó dokumentum aláírásának 80. évfordulója alkalmából tartottak csütörtökön New Yorkban.

Beszédében úgy fogalmazott, hogy "80 évvel ezelőtt a háború hamvából a világ elültette a remény magvát".

"Egy alapokmány, egy jövőkép, egy ígéret, hogy a béke lehetséges, amennyiben az emberiség összetart. Az ENSZ Alapokmánya a remény kinyilvánítása és a nemzetközi együttműködés alapja egy jobb világért. És az első naptól fogva az Egyesült Nemzetek Szervezete építő jellegű erő volt egy gyakran pusztítás jellemezte világban. Találkozóhely, ahol a legelszántabb riválisok összeülhetnek a globális problémák megoldására. Egy intézmény, ahol a legkisebbeket is képviselik, a legerősebbekkel együtt"

- hangsúlyozta Guterres.

Az ENSZ-főtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet az "eddig sosem tapasztalt mértékű kihívásokra" is, így az erővel való fenyegetőzésre, illetve erőszak alkalmazására szuverén nemzetek ellen, a nemzetközi jog megsértésére, beleértve a nemzetközi humanitárius jogot és a nemzetközi emberi jogi normákat, a civilek és polgári infrastruktúra elleni támadásokra, az élelmiszer- és az ivóvízellátás "fegyverré tételére", az emberi jogok csorbítására.

Nehezményezte, hogy az alapokmányt csak akkor követik, amikor épp megfelel az adott politikai célokra, de figyelmen kívül hagyják, amikor nem.

"Az Egyesült Nemzetek Alapokmánya nem szabadon választható. Nem egy a la carte menü. Ez a nemzetközi kapcsolatok alapköve" - szögezte le Guterres, hozzátéve, hogy nem szabad elfogadni legalapvetőbb elveinek megsértését.

"Minden korábbinál jobban tiszteletben kell tartanunk a nemzetközi jogot, és újra el kell köteleznünk magunkat mellette - szóban és tettben egyaránt" - emelte ki.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.