Antony Blinken amerikai külügyminiszter
Antony Blinken amerikai külügyminiszter

MTI

 / Közélet

Az Egyesült Államok elhatározottságát hangoztatta Antony Blinken külügyminiszter Ukrajna győzelemhez segítse iránt, amikor kedden Kijevben találkozott Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel.

Hirdetés

A megbeszélésről szóló amerikai közlemény szerint Antony Blinken az amerikai elkötelezettséget hangoztatta Ukrajna harctéri sikere és az ország fejlődése iránt, valamint kifejezte országa támogatását a lehető legerősebb Ukrajna felépítésében, amelyik "saját lábán képes megállni katonai, valamint gazdasági és demokratikus értelemben egyaránt".

Az amerikai politikus kritikusnak nevezte az ukrajnai gazdaság reformját annak érdekében, hogy az Egyesült Államok fenntarthassa a gazdasági segítségnyújtást, valamint, hogy Ukrajna képes legyen magánbefektetőket vonzani, és előre lépni az Európai Unió felé vezető úton.

Antony Blinken megállapította, hogy a közelmúltban Ukrajna számára elfogadott új amerikai költségvetési törvényben szereplő segítségnyújtás elemei már elkezdtek megérkezni Ukrajnába, ami további jelzése annak, hogy az Egyesült Államok elkötelezett egy szuverén, független és életképes Ukrajna léte iránt, és nem fog megállni addig, amíg ezt nem sikerül megteremteni.

Hirdetés

Denisz Smihal ukrán kormányfő beszámolt arról, hogy Ukrajna már megkapta a biztonsági támogatás szükséges elemeit, illetve, hogy a legutóbb bejelentett 400 millió dolláros amerikai fegyverszállítmány is elkezdett megérkezni az országba, ami - szavai szerint - segítséget nyújt nem csak az ellenség megállításában és feltartóztatásában, de területek visszafoglalásában is, ami stratégiai cél.

Előzetesen Antony Blinken tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is, aki a kijevi megbeszélésen közölte, hogy országának két további Patriot légvédelmi rakétarendszerre van szüksége a kelet-ukrajnai Harkiv és térsége védelméhez.

Az ukrán államfő jelezte az amerikai külügyminiszternek, hogy Ukrajnának a legnagyobb hiánya éppen a légvédelemben van és ez egyben a legnagyobb problémája. "Jelenleg tényleg szükségünk van két Patriotra Harkivnak és régiójának a védelmére, mert ott az embereket támadások érik, és nagyon aggódnak emiatt" - magyarázta az államfő a találkozón, aminek az elején jelen volt a TSZN ukrán hírtelevízió stábja, és beszámolt a megbeszélésről.

Blinken elismerte, hogy Ukrajna most "nehéz időket" él át, egyúttal közölte, hogy az Egyesült Államok segítsége "már úton van", további védelmi felszereléseket pedig később szállítanak. Az amerikai külügyminiszter kifejezte: bízik abban, hogy ez a segítség kulcsfontosságú lesz Ukrajnának az orosz agresszió elleni harcában.

Az amerikai külügyminiszter kedden érkezett Ukrajnába. Látogatása idején a tervek szerint találkozik Denisz Smihal miniszterelnökkel és Dmitro Kuleba külügyminiszterrel is.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az X-en közzétett videóüzenetében cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Ukrajna és Oroszország állítólag 2022 tavaszán majdnem megállapodott a harcok beszüntetéséről, és a folyamat - London befolyására - Kijev elutasítása miatt szakadt meg.

"Ez az egyik legnépszerűbb hazugság, amit Oroszország és a vele szimpatizálók terjesztenek. Ha alaposan megnézzük a tényeket, ez az egész történet nem áll össze" - mondta. Rámutatott arra, hogy a Kreml folyamatosan ismétli azt a történetet, miszerint Ukrajna "elutasította a békét" Isztambulban, hogy a háborúért a felelősséget önmagáról, az agresszorról arra az országra hárítsa, amelyet megtámadott.

"Ez abszurd, ha Oroszország békét akart volna, eleve nem támadta volna meg Ukrajnát" - szögezte le Kuleba. Emlékeztetett arra, hogy a háború elején valóban voltak találkozók az ukrán és az orosz delegáció között, de a felek álláspontja "annyira eltérő volt, és Oroszország követelései annyira abszurdak voltak, hogy nem volt kilátás semmilyen valódi megállapodásra".


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.