Donald Trump szerint az orosz és ukrán elnök „makacssága” is az oka annak, hogy eddig nem sikerült elérni a háború lezárását. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.
Donald Trump, Elon Muskkal közös sajtótájékoztatóján megismételte, hogy „meglepetéssel” és „csalódottsággal” fogadta az orosz rakétatámadásokat ukrán városok ellen a közelmúltban, ami halálos áldozatokat követelt.
Kifejtette, hogy az orosz támadások tárgyalások időszakában következtek be, amikor már „az az érzés alakult ki, hogy nagyon közel a háború lezárása”.
„Nem szeretek meglepődni” – fűzte hozzá az elnök érzéseit kommentálva, de hozzátette, hogy továbbra is szeretné a háború végét látni.
A tájékoztatón Donald Trump megerősítette, hogy „nagyon közeli” a megegyezés a gázai tűzszünettel kapcsolatban és azt ígérte, hogy akár már pénteken, vagy szombaton bejelentés következhet.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Oroszország által Ukrajnáról kezdeményezett ülésen pénteken az Egyesült Államokat képviselő diplomata arról beszélt, hogy az amerikai álláspont szerint Ukrajnának joga van az önvédelemre a folytatódó orosz offenzívával szemben. Anton Jongeneel politikai tanácsadó kijelentette, hogy Ukrajna kész elfogadni egy azonnali tűzszünetet, aminek akadálya jelenleg Oroszország.
Oroszország az ülést azzal az indokkal és állítással kezdeményezte, hogy az európai országok folytatódó fegyverszállításai Ukrajna számára „aláássák a béke helyreállítására irányuló erőfeszítéseket” - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.