J.D. Vance amerikai alelnök szerint Oroszország „jelentős engedményeket” tett az ukrajnai háború politikai rendezése érdekében, és annak ellenére, hogy a felek nem értek el áttörést a harcok leállításában, már érzékelhető érdemi előrelépés.
J.D. Vance az NBC televízió „Meet the Press” című műsorában vasárnap kijelentette: Vlagyimir Putyin orosz elnök három és fél év óta először mutatkozott késznek érdemi kompromisszumokra.
„Az oroszok elismerték, hogy nem tudnak bábkormányt ültetni Kijev élére – ez a háború kezdetén alapvető követelésük volt. Emellett elfogadták, hogy Ukrajna valamilyen biztonsági garanciát kapjon területi integritása védelmére”
– fogalmazott az alelnök.
J.D. Vance emlékeztetett Donald Trump elnök azon korábbi döntésére, amelynek értelmében 25 százalékos vámot vetett ki az indiai termékekre, mert Újdelhi folytatta az orosz olaj vásárlását. Ez szerinte jól mutatja, hogy Washington gazdasági eszközeivel nem csupán nyomást kíván gyakorolni Moszkvára, hanem lehetőséget is kínál a számára:
Oroszország a háború lezárásával „visszatérhet a világgazdaságba”.
„Az (amerikai) elnök világossá tette: Oroszország ismét részese lehet a nemzetközi közösségnek, de ha folytatja a vérontást, továbbra is elszigetelt marad” – fogalmazott J.D. Vance. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy vasárnapi interjúban megerősítette: elképzelésük szerint Ukrajna biztonsági garanciáit több ország nyújtaná, köztük az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is.
Donald Trump amerikai elnök pénteken még két hetet adott Moszkvának az ukrajnai béketárgyalásokban teendő érdemi előrelépésre, és azok elmaradása esetére újabb szankciókat helyezett kilátásba.
Az alelnök szerint a büntetőintézkedéseket eseti alapon vizsgálják, de elismerte: ezek önmagukban nem elegendők egy tűzszüneti megállapodás kikényszerítésére - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.