Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, ukrán elnök, Elnöki Hivatal, ukrán politikus
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: Elnöki Hivatal

MTI

 / Közélet

Donald Trump amerikai elnök és ukrán hivatali partnere, Volodimir Zelenszkij egy "szuperüzlet" lehetőségét fontolgatják, amelynek keretében az Egyesült Államok a harctéren is kipróbált ukrán drónokat vásárolna, cserében Kijev vállalná, hogy jelentős mennyiségű amerikai fegyvert vásárol - mondta el az ukrán államfő a The New York Post című amerikai napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában.

Zelenszkij nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy legutóbbi tárgyalásai Trumppal egy áttörést jelentő megállapodásról szóltak, amelyben az Egyesült Államok és Ukrajna egymás légi technológiájának támogatására kötelezné el magát, Kijev pedig felajánlaná, hogy megoszt minden tudást, amit a három éve tartó háborúban Oroszországgal szemben a modern hadviselésről tanult.

"Az amerikai népnek szüksége van erre a technológiára. (...) Úgy gondolom, hogy ez valóban egy szuperüzlet, ami mindkét fél számára előnyös"

- hangsúlyozta az ukrán elnök.

"Készek vagyunk megosztani a tapasztalatot Amerikával és más európai partnerekkel"

- mondta Zelenszkij, hozzátéve, hogy hasonló tárgyalásokat folytatnak Dániával, Norvégiával és Németországgal is.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.