Az Amerikai Egyesült Államok (USA) Szenátusa. Illusztráció
Az Amerikai Egyesült Államok (USA) Szenátusa. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Az amerikai kormány 55 milliárd dollár (mintegy 22 ezer milliárd forint) befektetést tervez végrehajtani Afrikában a következő három évben a Kongresszussal együttműködve - olvasható a csütörtökön zárult Egyesült Államok-Afrika csúcstalálkozó után kiadott fehér házi közleményben.

Hirdetés

Az éves csúcstalálkozó eredményeit összegző dokumentum kiemeli, hogy a háromnapos magasszintű találkozókon született megállapodások végrehajtására különleges elnöki megbízottat is kineveznek.

A megállapodások között szerepel egy 21 milliárd dolláros hitelcsomag az afrikai országok gazdasági kilábalásának és ellenállóképességének erősítésére. Ezt a Nemzetközi Valutaalapon keresztül teszi elérhetővé az Egyesült Államok az alacsony és közepes jövedelmű országok számára.

Az afrikai egészségügyi dolgozók helyzetét hivatott javítani egy összesen 4 milliárd dolláros befektetési csomag, amelyet 2022 és 2024 között hajtana végre az amerikai kormányzat kongresszusi felhatalmazással.

Hirdetés

A csúcstalálkozón bejelentették, hogy élelmiszerbiztonsági stratégiai partnerséget létesítenek az Egyesült Államok és az Afrikai Unió között, amely az élelmiszerellátás stabilitását és a piacok diverzifikációját javítaná. Emellett Joe Biden elnök közölte, hogy az Egyesült Államok újabb, kétmilliárd dolláros humanitárius vészhelyzeti segélyt nyújt Afrikának.

Külön találkozón tárgyaltak az afrikai demokratikus politikai átmenet támogatásáról, amelyre az Egyesült Államok a következő 3 évben 75 millió dollárt szánna. A keretből kormányzatok, valamint helyi civilszervezetek részesülhetnek annak érdekében, hogy "megakadályozzák a demokráciák visszacsúszását a tekintélyelvűségbe".

Joe Biden a csúcstalálkozó keretében tartott beszédében szerdán bocsánatot kért az afrikai országok vezetőitől a rabszolgaság egykori intézménye miatt. Úgy fogalmazott, hogy az az időszak, férfiak, nők és gyerekek elrablása és az Egyesült Államokba szállítása "Amerika eredendő bűne" volt.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.