Donald Trump (j) és Vlagyimir Putyin (b) (Forrás: MTI/EPA)
Donald Trump (j) és Vlagyimir Putyin (b) (Forrás: MTI/EPA)
 / Közélet

Nem biztos, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök személyes találkozása még ebben az évben megvalósul – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió által vasárnap közzétett nyilatkozatában.

Közölte, hogy egyelőre nincs konkrét megállapodás a csúcstalálkozóról. Usakov szerint egy ilyen találkozó alapos előkészítést igényel, és nagyszabású eseménynek kell lennie, amely komoly eredményekkel jár.

„Ötletek röpködnek a levegőben, ez világos, de hogy mikor lesznek olyan eredmények, amelyeket elnöki szinten lehetne megvitatni? Vagyis ehhez a találkozóhoz alapos előkészületek kellenek” – mondta, hozzátéve, hogy a felkészülésen a Kreml és a Fehér Ház szakértői csapatának kell dolgoznia.

A Kreml tisztségviselője hangsúlyozta, hogy a két elnök telefonos tárgyalásai hoznak bizonyos eredményeket, és hasznosak a párbeszéd fenntartása szempontjából. A tanácsadó szerint

az amerikai államfő második beiktatása óta Putyin és Trump három telefonbeszélgetést folytatott

– február 12-én, március 18-án és május 19-én -, amelyek közül az utolsó több mint két órán át tartott, és nagyon tartalmas volt.

Úgy nyilatkozott,

ezeken a beszélgetéseken külön megállapodások születnek, amelyeket aztán megvalósítanak.

A lehetséges találkozó időpontjára vonatkozó kérdésre Usakov azt válaszolta, hogy ezzel kapcsolatban találgatni lehet, de nincs értelme.

„Talán az idén, például. De ez természetesen nem biztos” – fogalmazott az orosz elnök külpolitikai tanácsadója - közölte a hirado.hu.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.