Oroszország megsértette a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) rendelkezéseit klórpikrin bevetésével ukrán csapatok ellen, illetve tömegoszlató vegyületek harcászati alkalmazásával – állította az amerikai külügyminisztérium szerdán közzétett közleményében.
„Az ilyen vegyületek használata nem elszigetelt eset és feltehetően az orosz erők azon törekvése hajtja, hogy az ukrán csapatokat kimozdítsák állásaikból és taktikai előnyöket érjenek el a csatatéren” – áll a közleményben.
Oroszország eddig nem reagált a vádakra.
A klórpikrin a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) tiltólistáján szereplő vegyszer, amelyet első alkalommal az első világháborúban vetettek be vegyifegyverként a német csapatok a szövetségesek ellen. A hágai székhelyű szervezet az 1997-es vegyifegyver-tilalmi egyezmény végrehajtását felügyeli, amely tiltja vegyi anyagok bevetését a fegyveres konfliktusokban.
Az amerikai diplomáciai tárca egyben közölte, hogy szankciós listára helyez több olyan orosz állami szervezetet, amelyek Washington álláspontja szerint kapcsolatban állnak Moszkva vegyi- , illetve biológiai fegyver programjával, ideértve egy olyan katonai egységet is, amelyet klórpikrin bevetésével vádolnak - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.