Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni jogtalan háborúja elmélyítette a megosztottságot Oroszországban - jelentette ki a NATO főtitkára kedden Hágában, a július közepére Vilniusba tervezett NATO-csúcs előkészítését szolgáló megbeszéléseket követően.
Jens Stoltenberg sajtótájékoztatóján azt mondta: a Wagner orosz katonai magánvállalat június 24-i lázadásának elfojtása megmutatta, hogy
Ukrajna szövetségesei továbbra sem becsülhetik alá Oroszországot, továbbra is támogatniuk kell Kijevet.
Szavai szerint korai lenne megmondani, hogy az oroszországi események milyen hatással lesznek a NATO-ra, azonban - mint fogalmazott: "erősítenünk kell védelmi és növelni kell az elrettentési képességünket".
Világossá kell tenni minden eszközzel Moszkva és Minszk számára egyaránt, hogy a NATO kész megvédeni tagországainak minden négyzetméterét bármilyen fenyegetéssel szemben
- jelentette ki a NATO-főtitkár, majd hozzátette: Ukrajna folytatódó támogatása és a tagállamok védelmi kiadásainak további emelése befektetés az európai biztonságba.
"Oroszország ukrajnai háborúja azt mutatja, hogy nem vehetjük magától értetődőnek a békét, és többet kell befektetnünk a védelmünkbe"
- fogalmazott.
A főtitkár hangsúlyozta továbbá, hogy a csúcstalálkozó egyértelmű üzenetet küld majd a szövetség Ukrajna iránti elkötelezettségéről, a tagállami vezetők megerősítik a szövetség politikai kapcsolatait Kijevvel, ami - mint mondta - közelebb fogja hozni Ukrajnát a NATO-hoz.
Mark Rutte holland miniszterelnök a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború nem hozott mást, mint instabilitást a világban. Oroszország instabilitása bizonytalanságot okoz Európában is - figyelmeztetett. Európa morális kötelessége annak biztosítása, hogy "az orosz háború" Ukrajna ellen elbukjon - mondta. Egy esetleges orosz győzelem az európai biztonságot fenyegetné, ugyanis - mint hozzátette - Vlagyimir Putyin orosz elnök nem állna meg az ukrán határokon. A NATO-csúcsnak világossá kell tennie, hogy Ukrajnának helye van a katonai szövetségben - tette hozzá beszédében a holland miniszterelnök.
Gitanas Nauseda litván elnök arról beszélt, hogy a vilniusi NATO-csúcsnak egyértelművé kell tennie, hogy Ukrajna része Európa biztonsági struktúrájának. Közölte: a tagállami vezetőknek menetrendet kell meghatározniuk Ukrajna NATO-tagsága számára, ennek a menetrendnek pedig a lehető legegyszerűbbnek kell lennie. A litván elnök végezetül reményét fejezte ki, hogy a júliusi csúcstalálkozón teljes lesz a tagállamok egysége Svédország NATO-tagságát illetően.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Zelenszkij új tárgyalási stratégián dolgozik: Ukrajna az USA nélkül is folytatná az egyeztetéseket Oroszországgal.
Brutális családon belüli erőszak Kárpátalján: közmunkára ítélték a saját lányát bántalmazó apát.
Júniustól indul az ukrán hadsereg reformja: nőnek a fizetések, a gyalogság akár 400 ezer hrivnyát is kaphat, és megkezdődhet a leszerelés.
Kárpátalja digitális felzárkózásának új fejezete kezdődhet el a HU-RIZONT fejlesztési programmal.
Ternopil egy része áram nélkül maradt.
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.