Donald Trump péntekig adott ultimátumot Moszkvának, hogy megoldást találjanak az ukrajnai háború lezárására. Az amerikai elnök nemrég atom-tengeralattjárókat vezényelt Oroszország közelébe, valamint a gazdasági szankciók előkészítését is bejelentette. Washington bízik benne, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nyitott lesz az alkura. Ellenkező esetben újabb nyomásgyakorlásról dönthetnek, amely a globális gazdasági és katonai feszültséget is fokozhatja.
Donald Trump határozott nyomásgyakorlással próbálja rávenni Oroszországot az ukrajnai háború befejezésére. Az amerikai elnök atomtengeralattjárókat vezényelt Oroszország közelébe, emellett közölte, hogy a gazdasági szankciókat bevezetését is előkészítette.
Miközben Ukrajna egyre súlyosabb orosz légitámadásokat szenved el, addig Donald Trump újabb ultimátumot adott Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. A Fehér Ház július közepén még egy 50 napos határidőt szabott ki, amit végül 10–12 napra rövidítettek le. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy csalódott Vlagyimir Putyinban, és nem látja értelmét, hogy tovább várjanak. Donald Trump emellett Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök kijelentéseire is mérges lett, amit ostoba és lázító kijelentéseknek nevezett.
Az amerikai elnök világossá tette, hogy augusztus 8-ig megállapodást akar az ukrajnai háború lezárásáról.
A Moszkvának adott ultimátum pénteken jár le. Ha Oroszország ezután sem lép, úgy akár egy globális gazdasági és katonai feszültség is kibontakozhat.
A háborús elemzők szerint nem egyértelmű, hogy Donald Trump keményebb kijelentései egy új irányt jeleznek Oroszországgal szemben, vagy inkább szimbolikus gesztusnak tekinthetőek. A Die Welt német lap szerint a legnagyobb kérdés, hogy az amerikai elnök mit lép majd, amennyiben Vlagyimir Putyin semmit nem reagál az ultimátumra.
François Chauvancy nyugalmazott francia tábornok szerint jelenleg elég kevés az esélye egy tűzszüneti megállapodásnak. Kijev jelentős hátrányba került a fronton, miközben az oroszok nyári offenzívája teljes erővel zajlik. Mint mondta, Vlagyimir Putyin a béke helyett inkább a megszerzett előnyök kihasználására koncentrálhat.
Újabb szankciók Oroszország ellen
Az amerikai-orosz egyeztetések eddig legfeljebb fogolycserékkel zárultak. A két ország közötti kereskedelem 2021 óta a tízszeresére csökkent, így az amerikai szankciók gazdasági hatása korlátozott maradt.
Az amerikai elnök kijelentette, hogy a megállapodás hiányában másodlagos vámokat vet ki azokra az államokra, amelyek orosz energiahordozókat vásárolnak. Lior Delfassy jogász szerint az Egyesült Államok döntése elsősorban Indiát, Kínát és Brazíliát érintené a leghátrányosabban.
A lap szerint Donald Trump az orosz árnyékflotta ellen is felléphet. Ezek olyan hajók, amelyek a nyugati szankciókat megkerülve különböző felségjelzés alatt exportálnak orosz olajat. Az amerikai kormány 2025 januárjában csaknem kétszáz ilyen hajóra vetett ki szankciót, ami drasztikusan visszavetette az orosz nyersolajexportot.
Az Egyesült Államoknak Ukrajna katonai támogatása is célkitűzései között maradt. Donald Trump kijelentette, hogy Amerikának több fegyvert kellene szállítania, ugyanakkor ellenezte, hogy az amerikai adófizetők pénzéből finanszírozzák ezeket az eszközöket. A Fehér Ház jelenleg csak a NATO-n keresztül szállítana fegyvereket, amit teljes egészében a szövetségesekkel fizettetne meg. Mark Rutte, a NATO főtitkára nemrég a Fehér Házban tartott találkozó után megerősítette, hogy az Egyesült Államokkal újabb fegyvercsomagok vásárlásáról állapodtak meg.
François Chauvancy nyugalmazott francia tábornok szerint Donald Trump valószínűleg megsértődött az orosz elnökre. Mint mondta, júliusban az amerikai elnök telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal, majd Oroszország nem sokkal később nagyszabású dróntámadást hajtott végre Ukrajna ellen. Moszkva reakciója egyértelműen jelezte, hogy nem veszik komolyan az Egyesült Államok szóbeli figyelmeztetéseit.
Donald Trump alkut ajánlott Moszkvának
Az amerikai elnök még bízik abban, hogy az ultimátum életbe lépése előtt sikerült egyezségre jutnia Moszkvával. Donald Trump különmegbízottja, Steve Witkoff szerdán vagy csütörtökön látogat el Oroszországba, hogy egyezségre jussanak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök már többször találkozott Steve Witkoffal Moszkvában. Donald Trump szerint, ha Oroszország el akarja kerülni a szankciókat akkor „kössön alkut, hogy ne kelljen többé embereket ölni.”
A nemzetközi közösség feszült figyeli, hogy az amerikai elnök képes-e új mederbe terelni a konfliktust, vagy csupán újabb hullámokat vet a viharos külpolitikai környezetben.
Donald Trump már januári beiktatása után világossá tette, hogy száz napon belül véget vet az ukrajnai háborúnak. Az Egyesült Államok bízott benne, hogy a hadban álló felek még április végéig megállapodhatnak.
Az amerikai elnök hónapokon át egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, azonban a diplomáciai próbálkozások nem hozták meg a várva várt sikert.
Donald Trump mindeddig kivárt az Oroszország elleni szankciók bevezetésével. A Moszkvának adott ultimátum pénteken jár le, az amerikai elnöknek pedig olyan döntést kell hoznia, amely a hónapok óta tartó türelmének a végét is jelentheti - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.