Tammy Bruce, az amerikai külügyminisztérium szóvivője (Forrás: Getty Images)
Tammy Bruce, az amerikai külügyminisztérium szóvivője (Forrás: Getty Images)
 / Közélet

Az Egyesült Államok és Oroszország között újabb tárgyalásokra kerül sor az ukrajnai háború rendezésről, ezúttal azonban nem miniszteri szinten – jelentette be Tammy Bruce, az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja pedig azt mondta: az újabb amerikai–orosz kapcsolattartásra vasárnap kerül sor Dzsidában.

„Magas rangú tisztviselők vesznek részt rajta, ennél többet nem mondhatok. Nem a vezető diplomaták, hanem magas rangú munkatársak foglalkoznak majd a lehetséges tűzszüneti megállapodás technikai kereteinek kidolgozásával”

– mondta Tammy Bruce az amerikai külügyminisztérium szerda esti sajtótájékoztatóján.

„Erre a következő napokban kerül sor”

– tette hozzá a szóvivő.

Hangsúlyozta azt is, hogy a részleteket hamarosan közzéteszik  „Trump elnök kérte, hogy ez gyorsan történjen meg. Úgy gondolom, hamarosan látni fogjuk ennek az eredményeit” – fogalmazott a szóvivő.

Arra a kérdésre, hogy a tárgyalások Oroszország és az Egyesült Államok mellett Ukrajna bevonásával zajlanak-e, Tammy Bruce nem adott egyértelmű választ. „Azt hiszem, ez még egyeztetés alatt áll, így nem tudok konkrétumokat mondani erről. De a legfontosabb az, hogy technikailag kidolgozzák és kezeljék azt, amiben a két elnök, Donald Trump és Vlagyimir Putyin a telefonbeszélgetésük során megállapodott. Ott lesznek a megfelelő emberek, akik ezt meg tudják tenni” – hangsúlyozta a szóvivő.

Mindeközben Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja a Fox Newsnak adott interjújában azt mondta, hogy

az újabb amerikai–orosz kapcsolattartásra vasárnap kerül sor Dzsidában.

A felek közt a legutóbbi, hivatalosan is bejelentett kapcsolatfelvétel Donald Trump és Vlagyimir Putyin keddi telefonbeszélgetése volt - közölte a hirado.hu.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.