Kínai–amerikai kapcsolatok. Illusztráció
Kínai–amerikai kapcsolatok. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Titkos látogatást tett Kínában az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója - írta amerikai kormányforrásokat idézve a szombati Financial Times.

Hirdetés

A londoni üzleti napilap forrásai szerint William Burns májusban utazott Pekingbe, ahol kínai kormányilletékesekkel tárgyalt.

A Financial Timesnak nyilatkozó egyik amerikai kormánytisztviselő elmondta: kínai megbeszélésein Burns elsősorban a kommunikációs csatornák nyitva tartásának fontosságát hangsúlyozta.

A brit lap kiemeli, hogy a CIA igazgatójának személyében Joe Biden amerikai elnök kormányának eddigi legmagasabb rangú tisztviselője látogatott Kínába.

Hirdetés

Burns utazása jelzi, hogy a Fehér Házat mennyire aggasztja Peking és Washington kapcsolatainak romlása - áll a Financial Times kommentárjában.

A lap forrásai szerint Biden tavaly a CIA igazgatóját bízta meg azzal is, hogy próbálja meg lebeszélni Nancy Pelosit, az amerikai képviselőház akkori elnökét Tajvan felkereséséről.

Kína és az Egyesült Államok kapcsolatai Nancy Pelosi hivatalos tajvani látogatása után újabb mélypontra süllyedtek, és Kína az amerikai képviselőház elnökének utazására válaszul nagyszabású katonai gyakorlatot hajtott végre a sziget közelében.

A Financial Times ugyanakkor felidézi szombati írásában, hogy Joe Biden a múlt hónapban, a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) hirosimai csúcsértekezletén kijelentette: "azonnali olvadást" vár a kétoldalú kapcsolatokban. Az amerikai elnök nem említett részleteket, de a brit lap hangsúlyozza, hogy a CIA igazgatója Biden kijelentése előtt utazott Pekingbe.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.