Amerikai-francia kapcsolatok. Illusztráció.
Amerikai-francia kapcsolatok. Illusztráció.

MTI

 / Közélet

Fabien Mandon francia vezérkari főnök kedden sajnálatának adott hangot amiatt, hogy az Egyesült Államok "egyre kiszámíthatatlanabbá" válik, és nem értesítette szövetségeseit arról a döntéséről, hogy konfliktusba lép Iránnal, közölte az MTI.

"A kapcsolat továbbra is nagyon erős, de sajnos az afganisztáni kivonulás után, amelyet illetően sem volt semmiféle egyeztetés (...), most úgy döntöttek, hogy beavatkoznak a Közel-Keleten anélkül, hogy előre értesítettek volna minket" - mondta a tábornok a Párizsi Stratégiai és Védelmi Fórum megnyitóján.

"Azonnal cselekedtünk, meglepve egy amerikai szövetségestől, aki továbbra is szövetséges, de egyre kiszámíthatatlanabb, és nem veszi a fáradságot, hogy értesítsen minket, amikor katonai műveletek végrehajtásáról dönt, miközben ennek hatása van a biztonságunkra, hatása van az érdekeinkre" 

- fogalmazott a francia katonai vezető.

A február 28-án Irán ellen indított izraeli és amerikai légicsapásokkal megkezdett konfliktus kiterjedt a térség más országaira is - ahol mintegy 400 ezer francia állampolgár tartózkodott -, mivel Teherán drón- és rakétatámadásokkal válaszolt.

Alice Rufo, a védelmi tárcához tartozó miniszter beszédében emlékeztetett arra, hogy "a helyzet következményei miatt" Franciaországnak "veszteségei és sebesültjei vannak" a térségben.

"Hazánk állampolgárainak védelme, erőink és partnereink védelme érdekében a régióban koordinációra van szükség, így működik ez egy olyan szövetségben, mint például a NATO" 

- mondta a kormánytag.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.