Az Egyesült Államok továbbra is tagja a NATO-nak, jelenleg is aktív résztvevői vagyunk, ugyanolyan aktívak, mint korábban - jelentette ki az amerikai külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.
A NATO külügyminiszteri találkozójára érkezve Marco Rubio hangsúlyozta:
"A globális és néhány amerikai médiában megjelenő hisztéria és túlzás a NATO-val kapcsolatban indokolatlan. Trump elnök világossá tette, hogy támogatja a NATO-t. Továbbra is a szövetség tagjai maradunk."
Rubio kiemelte, hogy az Egyesült Állomok egy erősebb, életképesebb NATO-t akar, és ennek az egyetlen módja az, ha a szövetséget alkotó nemzetállamok nagyobb védelmi képességekkel rendelkeznek.
"A NATO nem csupán szövetségesek és partnerek gyűjteménye, hanem fejlett gazdaságoké, gazdag országoké, amelyek képesek többet tenni"
- húzta alá.
A külügyminiszter elismerte, hogy a védelmi kiadások növelése áldozatokkal jár, hiszen minden ország - így az Egyesült Államok is - küzd belső szükségletekkel és költségvetési döntésekkel. Ennek ellenére Washington a világban betöltött szerepe miatt a védelmet helyezi előtérbe, és ugyanezt várja el szövetségeseitől is. Rubio szerint több szövetséges ország hosszú évek alatt erős szociális rendszert épített ki, így nehezen vonnak el abból forrásokat a honvédelem javára. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a közelmúlt eseményei - különösen a háború Európa szívében - azt mutatják, hogy a katonai erő elrettentő szerepe továbbra is létfontosságú.
"Szeretnénk, ha a tanácskozáson egyetértés születne azzal kapcsolatban, hogy a tagállamok teljesítsék vállalásaikat, és védelmi kiadásaik elérjék a GDP 5 százalékát. Ez az Egyesült Államokat is magában foglalja - nekünk is növelnünk kell az arányt"
- mondta.
Hangsúlyozta, hogy amennyiben a jelenlegi fenyegetések valóban olyan súlyosak, mint ahogyan ő és a szövetség tagjai gondolják, akkor ezekkel csak valódi elköteleződéssel és megfelelő katonai képességekkel lehet szembenézni. Emlékeztetett, hogy ez már Trump elnök első ciklusának is fontos üzenete volt, és most is ezt képviseli.
"Az elnök nem a NATO ellen van, hanem egy olyan NATO ellen, amely nem rendelkezik a szükséges képességekkel ahhoz, hogy teljesítse azokat a kötelezettségeket, amelyeket a szerződés minden tagállamra ró"
- hangoztatta.
Hozzátette, hogy bár senki nem várja el a célok gyors, egy-két éven belüli teljesítését, a haladásnak valódinak és kézzelfoghatónak kell lennie.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.