A Gázai övezeti tűzszünetről és túszalkuról folytatott legutóbbi katari tárgyalási forduló eredményeit vitatta meg kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel Kairóban – közölte az egyiptomi Állami Tájékoztatási Szolgálat (SIS).
Szíszi a megbeszélésen hangsúlyozta: egy gázai tűzszünet kell, hogy kiindulópontja legyen a palesztin állam szélesebb körű elismerésének, hogy szavatolni lehessen a stabilitást a régióban.
Blinken tel-avivi és kairói látogatását követően Dohába készül továbbutazni, tekintettel arra, hogy Katar az Egyesült Államokhoz és Egyiptomhoz hasonlóan közvetítőként lép fel a konfliktus szereplői között.
A múlt hét végi katari megbeszéléseken a közvetítők beszámolói szerint
előrelépést értek el a rafahi átkelő működtetése, az izraeli börtönökben lévő palesztin foglyok, valamint a tervezett tűzszünetek szakaszai ügyében.
Továbbra is vitatott az egyiptomi határ mentén húzódó Philadelphia-tengely és a Gázai övezet közepén keresztbe húzódó Necer vagy Necarim-tengely ellenőrzésének kérdése és az első szakaszban hazakerülő túszok száma.
A palesztin szélsőséges Hamász hétfőn közölte, hogy elutasítja a „dohai tárgyalások után megszületett, áthidalónak szánt amerikai javaslatot, mert az új feltételekkel egészíti ki a fogolycserét, és visszavon korábbi engedményeket az izraeli álláspontból, ezért elfogadhatatlan”.
Kedden a Hamász bírálta és félrevezetőnek nevezte Joe Biden amerikai elnök azon kijelentését, miszerint a radikális iszlamista szervezet megpróbál kihátrálni egy lehetséges tűzszüneti megállapodásból. „A jelenleg elénk tárt javaslat szembemegy azzal, amelyben a felek július 2-án megegyeztek” – emelte ki a Hamász keddi állásfoglalásában - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.