Donald Trump a másik különgéppel folytatja útját Davosba. Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images
Donald Trump a másik különgéppel folytatja útját Davosba. Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images
 / Közélet

A hivatalos közlés szerint „egy kisebb elektromos probléma” miatt Donald Trump különgépe megszakította útját, és fél órával a felszállás után visszatért az Andrews légitámaszpontra. Kérdéses, hogy az amerikai elnök a tervezett időpontban meg tudja-e tartani beszédét a Davosi Világgazdasági Fórumon.

Hirdetés

Az amerikai elnök különgépe megszakította útját Davosba, és leszállást hajtott végre az Andrews légitámaszponton – írja a CNN.

A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt elmondta, hogy a visszafordulásról szóló döntést nem sokkal a felszállás után hozták meg, miután az Air Force One személyzete „egy kisebb elektromos problémát” észlelt, és elővigyázatosságból a visszatérés mellett döntött.

Az AP hírügynökség szerint a fedélzeten tartózkodó egyik riporter arról számolt be, hogy a repülőgép sajtókabinjában a felszállás után nem sokkal kialudtak a fények. Az okokról a beszámoló szerint nem adtak tájékoztatást az utasoknak, Trump és kísérete állítólag mintegy fél órát töltött a levegőben, amikor elhangzott a visszafordulásról szóló bejelentés. Az ADS-B Exchange nyílt forrású repüléskövető oldal adatai szerint a repülőgép az Atlanti-óceán felett, New York államban, Montauk közelében – Long Island legkeletibb csúcsánál – fordult vissza.

A jelenleg Air Force One-okként használt két repülőgép már közel négy évtizede szolgálatban van.

Minden olyan repülőgép, amelyen az elnök utazik, automatikusan az Air Force One hívójelet kapja.

Donald Trump a tervek szerint a másik elnöki különgépre száll át, és folytatja útját a Világgazdasági Fórumra.

A svájci Davosban ma mond beszédet a világ vezetői előtt, és várhatóan Grönland sorsa uralja majd a tematikát. Volodimir Zelenszkij a várakozások szerint nem is vesz részt a fórumon, részben a Kijevben egyre súlyosbodó energiaellátási válság miatt, részben pedig azért, mert nincs tervben komolyabb döntés Ukrajna ügyében.

Donald Trump a tervek szerint 14:30-kor tartotta volna meg davosi beszédét, de kérdéses, hogy ez az időpont tartható-e ezek után - közölte az index.hu.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.