Részben azért lépett vissza az elnökválasztástól, hogy a Demokrata Párt legsürgetőbb feladatára, Donald Trump győzelmének megakadályozására összpontosíthasson - mondta Joe Biden a CBS televíziónak adott vasárnapi interjúban.
Az amerikai elnök elmondta, hogy a Kongresszus több alsó- és felsőházi tagja úgy gondolta hogy az ő választási indulása csökkenti győzelmi esélyeiket.
November 5-én nem csak elnökválasztást, de kongresszusi választásokat is tartanak, amelyen a képviselőház minden helye, a szenátusban pedig a helyek harmada, 34 szenátori szék a tét.
Joe Biden a július 21-én bejelentett visszalépése óta adott első interjúban kitartott amellett, hogy nem volt esélytelen a győzelemre, és azt mondta, hogy az általa ismert közvélemény-kutatások visszalépésének bejelentésekor is fej-fej melletti versenyt mutattak republikánus kihívójával, és a választást ő, Joe Biden nyerte volna meg.
Elismerte, hogy négy évvel ezelőtti elnökválasztási indulásakor "átmeneti" elnökként gondolt magára, majd hozzátette, hogy "később a dolgok rendkívül felgyorsultak, és nem sikerült az átmenetiséget megtartani".
A korábbi újraválasztási szándékával kapcsolatban közölte, hogy kritikusan fontosnak gondolta a "demokrácia fenntartását", valamint az ország iránti kötelessége közül legfontosabbnak Donald Trump legyőzését nevezte.
A Joe Biden visszalépését megelőző több mint három hétben demokrata párti politikusok, a pártot támogató több híres közéleti személyiség, valamint anyagi támogatók is egyre nagyobb nyomást gyakoroltak az elnökre a visszalépés érdekében.
A felszólítások előzménye Joe Biden június 27-én a CNN televízió stúdiójában Donald Trumppal tartott elnökjelölti vitája volt, amelyben az elnök minden felmérés és elemzés alapján gyenge teljesítményt mutatott republikánus kihívójával szemben.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI