Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és több európai vezető azon dolgozik, hogy november 27-ig – vagyis az Egyesült Államok által megszabott határidőig – módosítsák az amerikai béketerv egyes pontjait, hogy azok igazságosabbak legyenek Kijev számára.
Erről az RBC-Ukrajina számolt be a Bloomberg értesüléseire hivatkozva.
A hírügynökség rámutat:
az európai politikusok kétségbeesetten próbálnak több időt szerezni Ukrajnának egy új, Oroszországgal kötendő tűzszüneti megállapodás kidolgozásához.
Donald Trump amerikai elnök ugyanis a Hálaadás napját, november 27-ét jelölte meg végső határidőként.
Ezért Zelenszkij, valamint Franciaország, Németország és más európai országok vezetői sietnek úgy módosítani a washingtoni elképzelést, hogy Ukrajna a jövő csütörtökig elfogadhassa a 28 pontból álló tervet.
A források szerint a megközelítésük óvatos:
gyakorlatilag a dokumentum jelentős részét átírnák, ugyanakkor a változtatásokat „konstruktív frissítéseknek” próbálják bemutatni.
Az amerikai béketerv tartalma
Korábbi információk szerint amerikai és orosz tisztviselők dolgozták ki azt a javaslatot, amely a háború lezárását célozza. A tervet Donald Trump amerikai elnök jóváhagyta, és nincs híján vitás pontoknak – még az Egyesült Államokban is sokan kifogásolják.
A dokumentum többek között:
- Donbasz egyes területeinek átadását javasolja Oroszországnak,
- az ukrán hadsereg létszámának csökkentését,
- a hosszú hatótávolságú fegyverekről való lemondást,
- valamint biztonsági garanciák nyújtását Ukrajnának és az Európai Uniónak.
Washington szerint a terv „nem könnyű” Ukrajnának, ugyanakkor az USA úgy véli: a háborúnak véget kell érnie, különben Ukrajna további területeket is elveszíthet.
További kérdéseket vetett fel, hogy a dokumentum több furcsa megfogalmazást tartalmaz, amelyeket a nyugati sajtó szerint eredetileg akár oroszul is írhattak – ez pedig arra utal, hogy orosz szereplők is közreműködhettek a megalkotásában.
Volodimir Zelenszkij az amerikai javaslat kapcsán az ukrán lakossághoz fordult, hangsúlyozva: az ország most rendkívül nehéz döntés előtt állhat. Ukrajna jelenleg annak kockázatával szembesül, hogy vagy kulcsfontosságú partnerét, vagy a méltóságát veszíti el - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, az ukrán emberekhez intézett videoüzenetében az amerikai békejavaslattal kapcsolatosan.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.