Antony Blinken amerikai külügyminiszter
Antony Blinken amerikai külügyminiszter
 / Közélet

Már megkezdték az első F–16-os harci repülők Hollandiából és Dániából történő átadását a kijevi vezetésnek, és azok már a nyáron repülni fognak az ukrán égen – közölte szerdán Antony Blinken amerikai külügyminiszter a washingtoni NATO-csúcstalálkozó margóján.

Hirdetés

Blinken úgy fogalmazott, hogy az elkövetkezendő napokban nagyszabású támogatási csomagot fognak bejelenteni Ukrajna számára, amely világos és erős hídként fog szolgálni Kijev NATO-tagsága felé.

„Szintén örömmel jelenthetem be, hogy e szavak elhangzásakor az F–16-osok átadása folyamatban Dániából, illetve Hollandiából” – ismertette Blinken.

„És ezek a harci repülők… Ukrajna egén fognak repülni ezen a nyáron szavatolva Ukrajna hatékony védelmét az orosz agresszióval szemben” 

– hangoztatta az amerikai tárcavezető.

„Biztonsági okokból jelen pillanatban nem tudunk további részleteket közölni” – tette hozzá.

Az Egyesült Államok, Dánia és Hollandia vezetői közös közleményükben tudatták szerdán, hogy

a dán és a holland kormányok amerikai támogatással ajándékoznak F–16-os gépeket Ukrajnának.

„Hálásak vagyunk Belgiumnak és Norvégiának, amiért további repülőgépeket adnak, valamint a légierő képességnövelő szövetség többi tagjának a támogatásukért” – olvasható az állásfoglalásban, amely hozzátette, hogy a csoport elkötelezett Ukrajna légi képességeinek további növelése mellett.

A NATO-tagállamok eddig további öt Patriot, illetve egyéb légvédelmi rendszert ígértek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten azt mondta, hogy szeretné megduplázni a nyáron az ukrán légvédelmet és ehhez országának még legalább hét Patriot légvédelmi ütegre lenne szüksége.

A washingtoni Ronald Reagan Alapítványban kedden mondott beszédében arról beszélt, hogy országának legalább 128 darabra lenne szüksége az amerikai gyártmányú F-16-os harci repülőkből. „Tudják, mi mindig várunk. Úgy, ahogy anyám várt rám mindig az iskola után, én pedig mindig találtam kifogást a késésre. Ez ugyanolyan, csak sokkal komolyabb” – hangoztatta Zelenszkij nyugati partnerei késedelmeiről szólva - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.