Románia, román zászló
Románia nem ismeri el a kelet-ukrajnai népszavazásokat

MTI

 / Közélet

Tiltakozik a bukaresti ukrán nagykövetség amiatt, hogy egy Bákó megyei faluban orosz katonának öltöztek a hagyományos szilveszteri jelmezes felvonulás részvevői.

Hirdetés

„Az orosz agresszió jelképeit be kell tiltani az egész civilizált világban”

 – írta kedd esti Facebook-bejegyzésében az ukrán diplomáciai képviselet, és arra kérte a román hatóságokat, hogy vizsgálják ki a történteket.

A moldvai Berzunc (Berzunti) községben hagyományosan megszervezett jelmezes felvonuláson több résztvevő orosz katonának öltözött és katonai gépkocsikat imitáló, „Z” betűvel feliratozott mezőgazdasági járművekkel vonult fel. 

Hirdetés

A közösségi médiában elterjedt felvételek szerint a „harckocsikra” „rakétákat” is szereltek.

A bukaresti ukrán nagykövetség bejegyzésében azt írta: sajnálattal veszi tudomásul, hogy miközben Ukrajnát aznap is súlyos orosz rakétatámadások érték, Bákó megyében 

„egy viccesnek szánt felvonulást szerveztek az orosz terroristák szimbólumait használva”.

„Meggyőződésünk, hogy az ilyen cselekedetek ellentmondanak a román nép álláspontjának, miszerint feltétel nélkül támogatja Ukrajnát az ellene indított orosz háborúban”

 – idézte az ukrán nagykövetség üzenetét az Agerpres hírügynökség. A kijevi diplomácia hozzátette: reméli, hogy a román társadalom a helyén fogja kezelni az ügyet.

A Bákó megyei rendőrség korábban közölte, hogy nyomozást indított a rendezvénnyel kapcsolatban. Az Agerpres szerint a rendőrség hivatalból vizsgálódik a szélsőséges szervezetek, jelképek és cselekedetek, valamint a háborús bűnösök kultuszának tilalmáról szóló sürgősségi rendelet alapján.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.