Andrij Szibiha, Ukrajna külügyminisztere. Fotó: RBC-Ukrajna
Andrij Szibiha, Ukrajna külügyminisztere. Fotó: RBC-Ukrajna

MTI

 / Közélet

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter felszólalt amellett, hogy ismerjék el őshonos népnek a gagauz közösséget Ukrajnában - számolt be az Ukrinform állami hírügynökség csütörtökön a külügyminisztériumra hivatkozva.

Hirdetés

A külügyi közlemény szerint az ukrán diplomáciai akadémián rendezték meg a gagauz kultúra napját, amelyet a Gagauz Társaságok Szövetsége szervezett a külügyminisztérium támogatásával, adta hírül az MTI.

"A gagauz közösség elválaszthatatlan, szerves része az ukrán társadalomnak. Véleményem szerint igazságos lenne, ha a gagauzokra is kiterjesztenék az Ukrajna őshonos népeiről szóló törvény hatályát" 

- mondta Szibiha köszöntőbeszédében. 

Hangsúlyozta, hogy Ukrajna - ahol mintegy 130 nemzetiség él - Európa egyik leginkább soknemzetiségű állama.

Kiemelte, hogy a gagauzok "a híd szerepét töltik be Ukrajna és a türk világ között".

Kijelentette, hogy az Ukrajnában élőkhöz valóban közel áll az Európai Unió "Egység a sokszínűségben" jelszava. "Oroszország háborúja idején az ország minden nemzeti közössége bizonyította, hogy Ukrajna közös otthonunk. Nem a származásunk, hanem a közös ukrán identitás köt össze minket" - hangoztatta a miniszter. Köszönetét fejezte ki a gagauz származású ukrán katonák százainak, akik "jelenleg is hazájukat védik az orosz agresszorral szemben".

Szibiha hangsúlyozta továbbá, hogy a nemzeti közösségek kultúrájának megőrzése Ukrajnában nemzetbiztonsági kérdés is, mivel "Oroszország háborúja népirtó jellegű, és minden népcsoport ellen irányul".

Ukrajnában 2021. július 23-án lépett hatályba az őshonos népekről szóló törvény, amely csak az Oroszország által 2014-ben Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félszigeten élő három népcsoportot ismeri el az ország területén őshonosnak, mégpedig a krími tatárokat, a karaiakat és a krimcsákokat. 

A törvény meghatározza Ukrajna őshonos népeinek jogi státuszát, szavatolja, hogy teljes mértékben rendelkezzenek minden emberi joggal és alapvető szabadsággal, amelyet a nemzetközi jog normái határoznak meg, valamint Ukrajna alkotmányában és törvényeiben előírnak.

A török nyelvek közé tartozó gagauz nyelvet beszélő népcsoportnak Moldovában külön autonóm területe van, a 2,4 milliós ország népességének 4,6 százalékát teszik ki.


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.