Az elnök szerint Ukrajna jelenleg nehéz helyzetben van a frontvonalakon, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a helyzet már nem annyira kritikus, mint a háború első napjaiban. Az államfő szerint a nyugati partnerek erőteljes és összehangolt támogatása kulcsfontosságú lehet az orosz agresszió megfékezésében.
Az RBC-Ukrajna szerint ezt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelentette ki a Sky News-nak adott interjújában.
Az ukrán elnök nem gondolja hogy Ukrajna most vesztésre állna.
Kétségtelenül nehéz helyzetben vagyunk, de nem olyan súlyosban, mint az invázió első napján”
– fogalmazott Zelenszkij.
Hozzátette:
„Már akkor sem voltunk hajlandók feladni a függetlenségünket, jogainkat, az államiságunkat vagy az életünket. Most pedig egy másik helyzetben vagyunk.”
Putyin sem áll jól – de előnye van az eszközök és embererő terén
Zelenszkij elmondása szerint Vlagyimir Putyin sem uralja egyértelműen a hadszínteret, noha jelentős fölénnyel rendelkezik fegyverekben és élőerőben.
Ezért van szükség arra, hogy partnereink erőteljesen segítsenek Ukrajnának – gyorsan és határozottan. Ugyanakkor világossá kell tenni Putyin számára: a támogatás határai nincsenek kőbe vésve. Csak ilyen jelek kényszeríthetik őt arra, hogy leüljön tárgyalni
– fogalmazott az ukrán elnök.
Feszült helyzet a fronton – az ukrán hadsereg tartja a vonalat
Korábban Zelenszkij arról is beszélt, hogy az orosz csapatok folyamatosan próbálják áttörni az ukrán védelmet a Dnyipropetrovszki területen, eddig eredménytelenül. A frontvonalakon továbbra is feszült a helyzet, különösen a Szumi és Harkiv irányában, ahol az orosz hadsereg „sikereket” próbál felmutatni.
Az ukrán erők azonban sikeresen tartják az állásaikat. A jelentések szerint az orosz csapatok legfeljebb 200 métert tudtak előrenyomulni, mielőtt az ukrán hadsereg visszaszorította őket 200–400 méterre.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.