Több mint két hónap telt el, mióta Donald Trumpot beiktatták az Egyesült Államok 47. elnökének, aki a kampányában tett ígértet az ukrajnai háború lezárására. A kampányban Trump arról beszélt, 24 óra alatt véget vetne a konfliktusnak, a hivatalba lépett adminisztráció azonban az elnökség első száz napjának idejére tűzte ki az Oroszország és Ukrajna között tűzszüneti és békemegállapodás megkötését. A tűzszüneti megállapodás megkötésére azóta meghatároztak egy céldátumot is, a tervek szerint erre április 20-án szeretnének sort keríteni, az oroszok pedig május 9-én szeretnének győzelmet hirdetni.
Kevesebb mint egy hónap van hátra húsvétvasárnapig, vagyis április 20-áig, a Fehér Ház által kitűzött céldátumig, ameddig szeretnének tető alá hozni egy Oroszország és Ukrajna közötti tűzszüneti megállapodást, amely megalapozhatná a több mint három éve tartó háború tárgyalásos rendezését és a tartós békét Ukrajnában. A CNN pedig összefoglalta az ukrajnai békefolyamat legfontosabb fejleményeit Donald Trump január 20-ai beiktatása óta.
- Január 20. – Donald Trump beiktatásának napja. Trump a kampányában többször is beszélt az ukrajnai háború lezárásáról. Számos alkalommal kijelentette, megválasztása esetén 24 óra alatt véget vetne a háborúnak.
- Február 12. – Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonos egyeztetésének időpontja. A háború 2022-es kitörése óta ez az első alkalom, hogy amerikai és orosz elnök közvetlenül beszélt egymással.
- Február 15. – A Fehér Ház ezen a napon jelentette be, hogy tárgyalásokat kezdenek az oroszokkal Szaúd-Arábiában.
- Február 17. – Válságtanácskozást tartottak Párizsban a háború folytatásában érdekelt NATO- és uniós vezetők. Kijev és a vele szorosabb kapcsolatban lévő európai vezetők arról beszéltek, hogy nem lehet a békéről tárgyalni Ukrajna nélkül.
- Február 18. – Az első orosz–amerikai tárgyalás Rijádban. Ezen a napon találkoztak egymással a Marco Rubio amerikai és a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterek által vezetett tárgyalócsoportok Szaúd-Arábiában. A megbeszélésen Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó mellett Steve Witkoff Trump közel-keleti megbízottja is részt vett. A megbeszélés után Rubio arról beszélt, mindkét harcoló félnek engedményeket kell tennie a konfliktus lezárása érdekében.
- Február 28. – Volodimir Zelenszkij washingtoni látogatásának napja. Eredetileg az ukrajnai ásványkincsek amerikai kitermeléséről szóló megállapodás aláírása miatt utazott az ukrán elnök az Egyesült Államokba, a találkozó azonban a nemzetközi média szeme láttára fulladt botrányba az Ovális Irodában, amikor heves vita bontakozott ki az amerikai és az ukrán elnök között. A vita hatására lemondták a tervezett közös sajtótájékoztatót, Zelenszkij pedig idő előtt távozott a Fehér Házból.
- Március 1. – A háború folytatásában érdekelt nyugati vezetők londoni találkozójának napja, amelyen Volodimir Zelenszkij is részt vett. Nagy-Britannia és Kanada mögé felzárkózva hozták létre európai vezetők a „tettre készek” koalícióját abból a célból, hogy fenntartsák Ukrajna fegyveres támogatását.
- Március 2. – Volodimir Zelenszkij találkozott III. Károly királlyal.
- Március 3. – Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásokat.
- Március 4. – Ezen a napon jelentette ki Volodimir Zelenszkij, hogy hajlandó aláírni az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást.
- Március 5. – Az Egyesült Államok leállította a kritikus hírszerzői információk megosztását Ukrajnát. Ugyanezen a napon ukrán és amerikai vezetők is jelezték, hogy készen állnak egy személyes találkozóra a közeljövőben.
- Március 11. – Elvi megállapodás született Ukrajna és az Egyesült Államok között egy, az energetikai létesítményeket érintő 30 napos tűzszüneti javaslatról, cserébe az Egyesült Államok helyreállította Ukrajna fegyveres és hírszerzési támogatását.
- Március 13. – Steve Witkoff Moszkvába utazott, hogy tájékoztassa Oroszországot az Ukrajnával kötött megállapodás részleteiről. Putyin elnök elvben támogatta a javaslatot, ugyanakkor feltételnek szabta az ukrajnai sorozások és fegyverszállítmányok leállítását.
- Március 18. – A második telefonos tárgyalás Donald Trump és Vlagyimir Putyin között. A közel ötórás telefonbeszélgetés washingtoni források szerint jól haladt, a Fehér Ház és a Kreml közleményei szerint megállapodás született arról, hogy leállhatnak a csapások az ukrán és az orosz energetikai létesítmények ellen 30 napra. Az általános tűzszüneti tárgyalásokról később állapodhatnak meg a felek.
- Március 19. – Telefonon egyeztetett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij, egy nappal az orosz elnökkel zajlott megbeszélés után. Zelenszkij nagyon jónak értékelte a majdnem egyórás megbeszélést, amelyen főleg az előző napi Trump–Putyin telefonos egyeztetésen elhangzottakról volt szó.
- Március 21. – Nagyszabású dróntámadás érte a Fekete-tenger partján lévő Odessza városát Ukrajnában.
- Március 23. – Ezen a napon találkozott az amerikai és az ukrán tárgyalódelegáció egymással Rijádban. A találkozót Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter produktívnak és fegyelmezettnek nevezte.
- Március 24. és 25. – A második orosz–amerikai tárgyalás Rijádban. Március 25-én a Fehér Ház arról tájékoztatott, Ukrajna és Oroszország megállapodtak a fekete-tengeri harcok leállításáról. A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai tárgyalódelegáció külön-külön megállapodott a háborúzó felekkel abban, hogy biztosítják a biztonságos kereskedelmi hajózás lehetőségét a Fekete-tengeren, tartózkodnak az erőszak alkalmazásától, és nem fognak kereskedelmi hajókat katonai célokra használni.
A rijádi találkozó után Donald Trump interjút adott a Newsmax amerikai tévécsatornának, és arról beszélt, elképzelhetőnek tartja, hogy az oroszok most húzzák az időt az ukrajnai tűzszünet megkötésével kapcsolatban. „Úgy gondolom, hogy Oroszország véget akar vetni ennek, de lehet, hogy húzzák az időt. Az évek során én is megtettem ugyanezt” – fejtette ki Trump.
Időközben számos olyan lépés is történt, amelyet többen is az ukrajnai háború lezárásának szándéknyilatkozataként értelmeznek. Február 21-én Oroszország meghívta az Egyesült Államok képviselőit a biztonsági kérdésekért felelős vezetők májusi nemzetközi találkozójára, amelyet május 27-29-én fognak tartani Moszkvában. Kiszivárgott tervezetek szerint pedig Oroszország május 9-én, a náci Németország felett a II. világháborúban aratott győzelem 80. évfordulóján hirdetne győzelmet az ukrajnai háborúban - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.