Az ideiglenes tűzszünet kihirdetésével Vlagyimir Putyin nem valódi béketörekvést folytat, hanem csupán a május 9-i moszkvai ünnepségekre érkező vendégek biztonságát próbálja szavatolni – jelentette ki Ihor Bruszilo, az ukrán Elnöki Hivatal helyettes vezetője.
A tisztviselő az Ukrinform beszámolója szerint a televízióban elmondta:
„Ez nem stratégia. Ez manipuláció és időhúzás. A cél az, hogy úgy tűnjön, mintha Oroszország valóban tárgyalna az Egyesült Államokkal. A valóságban viszont Putyin csak azt akarja, hogy a Vörös térre érkező vendégek és kíséretük biztonságban legyenek.”
Hangsúlyozta, hogy komoly politikai hatást ettől a lépéstől nem várnak.
Bruszilo emlékeztetett arra is, hogy az Egyesült Államok március 11-én tett hivatalos javaslatot az általános tűzszünetre, amelyet Ukrajna azonnal elfogadott.
„Miért kell mégis egy konkrét dátumra várni, arra nincs logikus magyarázat”
– tette hozzá.
Korábban jelentették: Putyin május 8. és 10. között „tűzszünetet” hirdetett Oroszországban a Győzelem Napja alkalmából, és azt állította, hogy ezen időszak alatt felfüggesztik a harci tevékenységet.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.