Ukrán légvédelem "munka" közben az orosz-ukrán háborúban. Fotó: facebook.com/kpszsu
Ukrán légvédelem "munka" közben az orosz-ukrán háborúban. Fotó: facebook.com/kpszsu

MTI

 / Közélet

Az orosz hadsereg 162 csapásmérő, illetve álcadrónt vetett be hétfőre virradóan ukrajnai célpontok ellen, az eszközök közel negyed része célba talált, sokan megsebesültek, halálos áldozatok is vannak, valamint civil infrastrukturális létesítmények és lakóházak rongálódtak meg a csapásokban - közölték katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.

A légvédelem 125 drónt le tudott lőni, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével az eredeti pályájukról el tudott téríteni az ország keleti, északi és déli része felett- tette közzé hétfőn a légierő parancsnoksága Telegram-csatornáján. A közlemény szerint 15 helyszínen 37 drón célba talált, egy esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat.

A polgári infrastruktúrát és a háztartásokat leginkább Harkiv, Csernyihiv és Dnyipropetrovszk megyében érték károk, a támadásoknak civil áldozatai is vannak - áll a jelentésben.

Az orosz hadsereg újabb tömeges dróncsapást mért Harkiv városára - közölte az Unian hírügynökség Ihor Terehov polgármester, valamint Oleh Szinyehubov katonai kormányzó Telegram-bejegyzéseit idézve. Az eddigi adatok szerint négyen meghaltak, 17-en pedig megsebesültek, több helyen felcsaptak a lángok, lakóházak rongálódtak meg a támadás következtében.

A Harkiv megyében található Moszkalivka községben egy állattartó telepet ért találat, egy ember megsebesült, a farm leégett, mintegy 60 sertés elpusztult - jelentette az állami katasztrófavédelmi szolgálat hivatalos Telegram-csatornáján.

Odessza megye déli részén újabb dróncsapás érte a kikötői infrastruktúrát

- tette közzé a Telegramon Oleh Kiper katonai kormányzó. Az eddigi adatok szerint a támadásnak nincsenek áldozatai.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.