Oroszország október közepe óta több ezer mozgósított tartalékost vezényelt az ukrajnai frontokra, de ezek sok esetben gyengén felszerelt egységek – áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett helyzetértékelésében.
A londoni védelmi minisztérium által közzétett hírszerzési értesülés szerint az orosz hadsereg tisztikarán belül már szeptemberben aggályokat keltett, hogy a nem sokkal korábban mozgósított tartalékosok közül többen fegyver nélkül érkeztek Ukrajnába.
Az elemzés szerint nyilvánosan hozzáférhető fotók utalnak arra, hogy azok a mozgósított tartalékosok, akiknek jutott fegyver, rendszerint AKM típusú karabélyokat kapnak. Ezt a fegyvertípust 1959-ben rendszeresítették az orosz hadseregben – áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett helyzetértékelésében.
A hírszerzési értesülés szerint e fegyverek közül sok alig működőképes a tárolás rossz körülményei miatt. Ráadásul ehhez a fegyvertípushoz 7,62 milliméteres lőszer való, jóllehet a reguláris orosz haderő egységeinek zömét AK-74M vagy AK-12 típusú fegyverekkel szerelték fel, amelyekhez 5,45 milliméteres lőszer kell.
A tartalékosok integrálása a hivatásos egységekbe és az ukrajnai harcok veteránjai közé mindezek alapján azzal jár, hogy az orosz fegyveres erők logisztikai szakértőinek egységes lőszertípus helyett kétféle muníciót kell eljuttatniuk a frontra, és ez valószínűleg tovább terheli az egyébként is feszes orosz logisztikai rendszert – áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett elemzésében.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.