A második világháború európai befejezésének évfordulóján Volodimir Zelenszkij a náci Németország legyőzésére tett ukrán erőfeszítésekhez hasonlította országa jelenlegi, orosz agresszióval szembeni védekezését.
Az ukrán államfő videoüzenetében elmondta: „Nyolcvan évvel ezelőtt ukránok milliói harcoltak azért, hogy örökre legyőzzék a nácizmust (…) ma az ukránok ismét kiállnak a gonosz ellen, amely újjászületett, visszatért, és újra el akar pusztítani minket”.
„Mindenki, aki azért jött, hogy elpusztítson minket, végül el fog menekülni ukrán földről”
– hangoztatta.
Az elnök a videoüzenetet szerdai látogatása során rögzítette az észak-ukrajnai Csernyihiv régióban található Jahidne településen, ahol ukrán hatóságok szerint 2022 márciusában az orosz erők több mint 350 falubelit, köztük 80 gyereket zártak be hetekre az iskola pincéjébe. Az ukrán hadsereg 2022 márciusának végén szabadította fel Jahidnét.
Zelenszkij azt mondta, hogy tíz ember meghalt ebben a bezártságban, és további 17-et megöltek. Számára az események azt mutatják, hogy milyen Oroszország a jelenlegi elnök, Vlagyimir Putyin uralma alatt. „Ha ez nem nácizmus, akkor mi az?” – tette fel a kérdést Zelenszkij - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.