Ukrajna / Oroszország / Orosz veszteségek / Orosz hadsereg / Orosz-ukrán háború / Ukrán Fegyveres Erők / Harctéri veszteségek / Ukrán vezérkar / Ukrajna hírek / Ukrajna háború / Halálos áldozatok / Ukrán hadsereg
Ukrán hadsereg. Fotó: facebook comMinistryofDefence UA
 / Közélet

Újabb fogságba esett öt ukrán katonát ölt meg a napokban az orosz hadsereg, az ukrán hatóságok eljárást indítottak a háborús bűntett ügyében – közölte az ukrán főügyészség csütörtökön a Telegramon.

Hirdetés

„Az előzetes információk szerint november 24-én a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyében található Novodarivka település közelében, ahol heves harcok dúlnak, az orosz fegyveres erők katonái hat fogságba ejtett ukrán védőből ötöt agyonlőttek” 

– fejtette ki az ügyészi hivatal. Hozzátette: a jelentések szerint a rendfenntartók azonosították az orosz hadseregnek azt az egységét, amelynek katonái a gyanú szerint részt vettek ebben a bűncselekményben. A részvételüket egyelőre még vizsgálják. A nyomozók a katonák lelövéséről videofelvételt is kaptak – közölte a hivatal. Az ügyészség háborús törvények és szokások megsértése miatt indult büntetőeljárás, amelyet szándékos emberöléssel párosítottak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonbeszélgetést folytatott Keir Starmer brit miniszterelnökkel

– számolt be csütörtökön az ukrán elnöki iroda. Zelenszkij a közlés szerint tájékoztatta Starmert az éjszakai nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadásról. Az ukrán elnök hangsúlyozta: Ukrajnának NATO-csatlakozási meghívásra és nagy hatótávolságú képességeinek növelésére van szüksége ahhoz, hogy a „lehető legerősebb pozícióban legyen bármilyen fejlemény bekövetkezte előtt”.

Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter csütörtökön bejelentette az X-en, hogy átadtak Ukrajnának három Patriot légvédelmi rakétakilövőt.

Megjegyezte, hogy az ukránok nehéz tél előtt állnak, mivel Oroszország pusztító légicsapásai folytatódnak.

Az Ukrenerho ukrán államszolgáltató vállalat déltájban közölte, hogy a több ukrajnai régiót érő masszív éjszakai orosz légicsapás nyomán elrendelt vészhelyzeti áramszüneteket feloldották.

Közleményükben hozzáfűzték, hogy mostantól a szolgáltatás óránként ütemezett leállítására térnek át.

Az ukrán légierő közösségi oldalain kora délután arról számolt be, hogy 12 találatot rögzítettek főként üzemanyag-tároló és energetikai létesítményeken. A Kalibr és H-101-es orosz rakéták csaknem 90 százalékát lelőtték, ezen felül megsemmisítettek három irányított rakétát és 35 drónt. Kiemelték, hogy

az ukrán légvédelem kimerítése a célja Oroszországnak az ilyen nagyszabású támadásokkal.

A kijevi vezetés arról adott hírt, hogy lelőtt orosz rakéták roncsai zuhantak le a főváros két kerületben, az egyikben nyílt területen, a másikban az előzetes információk szerint egy vállalat területén, Személyi sérülésről nem érkezett jelentés. Ruszlan Kravcsenko, Kijev megye kormányzója közben arról tájékoztatott, hogy a főváros térségében két ember sérült meg, valamint megrongálódott egy infrastrukturális létesítmény, egy családi ház, egy hangár és több autó.

A keleti Harkiv megye kormányzói hivatala közölte, hogy déltájban az orosz erők csapásokat mértek Harkiv városára és a régióban lévő Ruszka Lozova falura, az eddigi adatok szerint senki sem sérült meg.

Oleh Kiper, a déli Odessza megye kormányzójának tájékoztatása szerint régiójában hárman sebesültek meg – köztük egy 16 éves fiú – az orosz csapások következtében, megrongálódott több családi ház és egy gázvezeték, és több helyütt tüzek keletkeztek.

Az Ukrajna nyugati-középső részében lévő Vinnicja megyében egy nő sérült meg a támadásokban a helyi kormányzói hivatal közlése szerint. A nyugati Hmelnickij és Ivano-Frankivszk megyében a helyi vezetés úgyszintén lakóházakban keletkezett károkról számolt be, de személyi sérülésekről nem kaptak jelentést.

Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy

az elmúlt 24 órában 157 katonai összecsapás volt a Donyeck megyei fronton Pokrovszk és Kurahove térségében,

az ellenséges csapatok rohamainak többségét az ukrán erők visszaverték, és 1220 orosz katona esett el vagy sebesült meg. A vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette a 737 ezret. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek mellett egy orosz harckocsit, 22 tüzérségi fegyvert és 45 drónt - közölte a hirado.hu.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.