Erősödött Ukrajna helyzete a szaúd-arábiai Dzsiddában zajlott, a béke elősegítését hivatott tárgyalások nyomán – jelentette ki vasárnap Andrij Jermak, az ukrán elnök hivatalának vezetője.
Jermak, aki a kijevi vezetést képviselte a találkozón, arról számolt be, hogy ugyan eltérő álláspontok fogalmazódtak meg, de a hozzávetőleg 40 részt vevő ország képviselői kiálltak az ENSZ Alapokmánya, a nemzetközi jog, valamint az államok szuverenitásának és területi épségének tiszteletben tartása mellett.
„Éppen ezeken az elveken alapul Volodimir Zelenszkij ukrán elnök békejavaslata, amelyet részletesen ismertettünk”
– hangsúlyozta Jermak. Mint mondta, az országok már fontolóra is vették, hogy milyen szerepet játszhatnának ennek megvalósításában.
Zelenszkij elképzelése orosz háborús bűnösök elítélésére szolgáló törvényszékek felállításán, biztonsági garanciákon, valamint az orosz csapatok kivonásán alapul Ukrajna területéről.
A kétnapos találkozón a kijevi vezetést támogató nyugati nagyhatalmak, valamint a fejlődő országok, így India, Brazília, Dél-Afrika és Kína tisztségviselői vettek részt. Oroszországot nem hívták meg a tanácskozásra.
Szaúd-Arábia szombaton közölte: a tárgyalások megrendezése a Mohammed bin Szalmán trónörökös által tett humanitárius kezdeményezések és erőfeszítések folytatásába, illetve az orosz és az ukrán vezetéssel a válság első napjaitól folytatott kommunikációba illeszkedik.
Rijád mind Oroszországgal, mind Ukrajnával jó kapcsolatokat tart fent. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkvában nyilatkozva közölte, hogy az ukrajnai hadművelet a belátható időben még folytatódni fog.
A The New York Times című amerikai lapban vasárnap megjelent interjújában leszögezte, hogy Moszkva nem kíván további ukrán területeket elfoglalni, mindössze azokat akarja ellenőrizni, amelyek alkotmánya szerint részét képezik. Ezek a térségek magukban foglalják a 2014-ben elcsatolt Krímet, valamint 2022 óta Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon régiókat, amelyek területén továbbra is harcok folynak.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.