A sikeres ukrán–amerikai tárgyalást követően Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy rövid videóval jelentkezett a közösségi médiában - közölte a hirado.hu.
„Megkaptam a küldöttségünk beszámolóját az amerikai csapattal való találkozóról. A megbeszélés a nap nagy részében tartott, de jó és konstruktív volt, csapataink sok fontos részletet tudtak megvitatni” – írta az ukrán államfő.
„Álláspontunk továbbra is teljesen világos: Ukrajna a háború első másodpercétől kezdve békére törekszik, és mindent meg akarunk tenni ennek mielőbbi és megbízható elérése érdekében, hogy a háború ne térjen vissza”
– magyarázta Zelenszkij.
Az ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikaiakkal való találkozón Ukrajna három kulcsfontosságú pontot javasolt:
- csend az égen, azaz a rakétacsapások, bombák és nagy hatótávolságú dróntámadások leállítása;
- csend a tengeren;
- valódi bizalomépítő intézkedések, amelyek elsősorban a foglyok – katonai és polgári személyek – szabadon bocsátását, valamint az Oroszországba erőszakkal hurcolt ukrán gyermekek visszatérését jelenti.
Elmondása szerint az amerikai fél megérti az ukrán érveket és megfontolja a javaslataikat. Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta, hogy hálás Donald Trumpnak a delegációk közötti konstruktív beszélgetésért.
„A mai tárgyalások során az amerikai fél még jelentősebb első lépést javasolt: egy 30 napos teljes körű ideiglenes tűzszünetet, amely nemcsak a rakéta-, drón- és bombatámadásokat állítja le, nemcsak a Fekete-tengerre szól, hanem a teljes frontvonalra. Ukrajna kész elfogadni ezt a javaslatot. Mi ezt pozitív lépésnek tekintjük, és készek vagyunk megtenni. Most az Egyesült Államokon múlik, hogy meggyőzze Oroszországot, hogy ugyanezt tegye. Ha Oroszország beleegyezik, a tűzszünet életbe lép”
– jelentette ki Volodimir Zelenszkij.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke