Ukrajna legnagyobb, hadirokkantak számára protéziseket gyártó üzemét avatta fel pénteken Lvivben Svenja Schulze német fejlesztési miniszter.
Németország 1,8 millió euróval (700 millió forint) járult hozzá az építés költségeihez ezen felül pedig 600 ezer eurót (232 millió forint) biztosított a szükséges berendezések beszerzéséhez. Az üzem részét alkotja egy ortopédiai központnak, ahol szakembereket is kiképeznek, illetve rehabilitációs centrum is működik. Utóbbi felújítására további 2,2 millió euró (853 millió forint) gyűlt össze.
„Ez a remény helye, az erőé” – hangoztatta Schulze az ünnepélyes megnyitón. Mint mondta, túl sokan vesztették el életüket, illetve lábukat, vagy karjukat aknák, gránátok, vagy beomló épületek miatt. „Amit itt lehet látni, azonban az, hogy az ukránok nem csüggednek” – tette hozzá.
A lvivi üzemben évente mintegy 1200 ortopédiai segédeszközt tudnak majd legyártani,
ami megháromszorozza az eddigi kapacitást Ukrajnában a német fejlesztési minisztérium szerint. Szintén éves szinten hatvan szakember kiképzését tervezik, míg a rehabilitációs részlegen művégtaggal ellátott páciensek gondozását végzik.
Ukrán becslések szerint háborús sebesülések következtében eddig mintegy százezer amputációra került sor. Schulze látogatása a június 11-12-i nagyszabású újjáépítési konferencia előkészítésére szolgál.
A berlini rendezvényre mintegy 1500 résztvevőt várnak, köztük állam- és kormányfőket.
A konferencián egyebek között arról lesz szó, miként tudják majd támogatni a kis- és középvállalkozásokat, illetve szakmunkásokat találni a helyreállítási munkálatokhoz - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.