Az ukrán partnereknek el kell törölniük minden korlátozást, ha valóban azt akarják, hogy Ukrajna győzzön – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön, miután találkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta:
„Ha nyerni akarunk, sikereket elérni, ha meg akarjuk menteni és meg akarjuk védeni hazánkat, akkor minden korlátozást el kell törölni. Beszéltem erről a partnerekkel. Ezt a témát nagyon konkrét tényekkel támasztottam alá.”
Az elnök megjegyezte: az ukrán fél tudja, hol találhatók az orosz katonai bázisok, ahonnan csapásokat indítanak Ukrajna ellen. „Tudjuk, hogy hol vannak a katonai bázisok, ahonnan támadnak minket. Ha támadnak minket, erről a katonai bázisról bombákkal és rakétákkal, amelyek ellenünk irányulnak, számomra ez nem retorika, számomra ez egy valós terv” – tette hozzá.
Az államfő emlékeztetett arra, hogy most Ukrajna „nagyon pozitív” üzeneteket kapott a brit vezetéstől. „Remélem, ilyen döntésre jutunk. Ha azt akarjuk, hogy Ukrajna legyen a térképen, és ne Putyin, aki a fél bolygót támadja, akkor nagyon gyors konkrét lépéseket kell tennünk” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij - közölte a karpat.in.ua.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.