Olaf Scholz német kancellár
Olaf Scholz német kancellár
 / Közélet

Oroszországnak előbb be kell fejeznie az ukrajnai háborút, ha el akarja kerülni nagy hatótávolságú amerikai rakéták németországi telepítését – jelentette ki szerdán Olaf Scholz német kancellár újságíróknak nyilatkozva.

„Az első dolog, amit Oroszországnak meg kellene tennie, megállítani ezt a szörnyű agressziós háborút Ukrajnával szemben és fel kell hagynia az ország egészének meghódítására irányuló törekvésével” 

– hangoztatta a szociáldemokrata politikus nyári sajtótájékoztatóján Berlinben.

A kancellár egyben a saját pártjának soraiból érkező bírálatokkal szemben is védelmébe vette az amerikai fegyverrendszerek telepítését. Mint mondta, ez a döntés azt szolgálja, hogy „ne legyen háború”.

„Szükségünk van elrettentési képességekre azon felül, amivel már rendelkezünk, például manőverező robotrepülőgépek formájában, mégpedig nagy hatótávolságú, hagyományos hatóeszközökre is”

– fogalmazott.

„Mindannyian azt kívánjuk, hogy ismét egy olyan világban élhessünk, ahol nagy jelentősége van a fegyverkorlátozásoknak” – mondta. „Most viszont arról van szó, hogy biztonságunkat a szükséges elrettentés által is szavatoljuk éppen azért, hogy ne legyen háború” – tette hozzá.

Scholz egyben szóvá tette azt is, hogy Oroszország is fegyvereket telepített a NATO tőszomszédságába.

Hangsúlyozta: jelentős „mindaz, ami Kalinyingrádban és a NATO keleti határának túloldalán, Oroszországban lett telepítve”. „Ezek olyan dolgok, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni és ezért szükség van az elrettentés lehetőségére” – fűzte hozzá.

Az Egyesült Államok a hidegháború ideje óta először akar ismét olyan fegyverrendszereket telepíteni Németországba, amelyek elérhetik Oroszország területét - közölte a hirado.hu.

Minderről Berlin és Washington július 10-én állapodott meg. Moszkva mintegy 1600 kilométerre van légvonalban Berlintől. A tervek szerint 2026-tól Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépeket, illetve SM-6 légvédelmi rakétarendszereket és új fejlesztésű hiperszonikus fegyvereket telepít az Egyesült Államok NATO-szövetségesei védelmére.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.