Az orosz erők csapást mértek szerdán a donyecki régióban lévő Kramatorszk városra, a támadás következtében az eddigi információk szerint egy ember meghalt, 15-en pedig megsebesültek – közölte Vadim Filaskin, a megye kormányzója a Telegramon.
A tisztségviselő hozzátette, hogy a város központját érték találatok. Károk keletkeztek két többszintes lakóházban, boltokban és járművekben.
Donyeck megye kormányzója egy tévéműsorban arról is beszélt, hogy jelentősen súlyosbodott a helyzet Vuhledar városnál. Elmondta, hogy az orosz csapatok próbálják körbezárni a várost, ahol mintegy száz helyi lakos maradt, akik nem akarják elhagyni otthonukat. Hozzátette: az orosz erők folytatják előrenyomulásukat annak ellenére, hogy jelentős mennyiségű haditechnikai eszközt veszítettek.
Orosz szabotázs- és felderítőcsoportok behatolási kísérleteit viszont az ukrán katonák eddig meghiúsították
– jelentette ki Filaskin.
A szomszédos Harkiv megye ügyészi hivatala arról tájékoztatott, hogy a mentést végzők egy nő holttestét emeltek ki a megyeszékhelyen az egyik lakóépület romjai alól, így négyre nőtt a város elleni keddi légitámadás halálos áldozatainak száma. A csapás következtében 36-an sebesültek meg, közülük 12-t még kórházban ápolnak, négyen súlyos állapotban vannak.
Roman Mrocsko, a déli Herszon város katonai közigazgatásának vezetője a Telegramon azt írta, hogy az orosz erők a Dnyeper (Dnyipro) folyó bal partjáról ágyúzták a megyeszékhelyt, aminek következtében megsebesült egy 32 és egy 56 éves férfi. Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója pedig arról adott hírt, hogy a régióban lévő Zimivnik falut vették tűz alá az orosz csapatok, a támadásban meghalt egy 80 éves nő, 48 éves lánya pedig megsebesült.
Az ukrán nemzeti gárda sajtószolgálata arról számolt be, hogy katonái felrobbantották az orosz erők egyik lőszerraktárát Donyeck megyében
- közölte a hirado.hu.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.