A szociológusok most először észlelték, hogy csökkent azoknak az ukránoknak az aránya, akik készek a háborút addig elviselni, amíg szükséges, de a többség (63 %) a kitartás mellett van – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) frissen végzett felmérésének adataira hivatkozva.
A kutatás eredményei szerint 2024 szeptemberében-októberében a válaszadók 15 %-a nyilatkozott úgy, hogy kész több hónapig, 4 %-a pedig fél évig elviselni a háborút. Februárhoz képest 3 %-ról 6 %-ra nőtt azok száma, egy évről beszélnek, vagyis összességében az ukránok 69 %-a viszonylag hosszú időszakról beszél.
Az invázió kezdetétől 2024 februárjáig a helyzet gyakorlatilag nem változott: folyamatosan körülbelül 71-73 % válaszolta azt, hogy készen áll a háború elviselésére, ameddig csak szükséges (és további 2-3 % mondta, hogy 1 évig).
Ugyanebben az időszakban 18-21 % beszélt rövidebb saját biztonsági határról (néhány hónaptól másfél évig).
A szociológusok 2024 februárja és októbere között először regisztrálták azoknak a részarányának a csökkenését, akik készek arra, hogy addig viseljék el a háborút, ameddig csak szükséges. Ahogy Anton Hruseckij, a KMISZ igazgatóhelyettese megjegyezte, hogy
„a bizonytalan jövő minden nehézsége és objektív oka ellenére, a növekvő fáradtság ellenére az ukránok többsége elszánta magát, hogy addig harcoljon, ameddig csak kell”.
A KMISZ a saját felmérését 2024. szeptember 20. és október 3. között végezte 2004 válaszadó bevonásával. A mintában nem szerepeltek olyan területek lakosai, amelyeket átmenetileg nem ellenőriznek Ukrajna hatóságai - közölte a karpat.in.ua.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.