Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy ha Vlagyimir Putyin, az orosz államfő el akarja foglalni egész Kelet-Ukrajnát, az orosz hadsereg veszteségei elérhetik az egymillió főt.
Az ukrán államfő erről az újságíróknak beszélt – számolt be róla az Ukrinform tudósítója.
Az Egyesült Államok elnökével, Donald Trumppal folytatott beszélgetését felidézve Zelenszkij elmondta:
„Pontosan az történt, amire figyelmeztettem: az oroszok nem fogják tudni elfoglalni Kelet-Ukrajnát. Ha mégis megpróbálják, Putyinnak egymillió katonáját kell majd eltemetnie. Tudjuk, mennyit vesztett már most is, amikor a háború kezdete óta elfoglalta a keleti területeink mintegy 30 százalékát. Ha megpróbálja megszerezni az egész Donbászt vagy Ukrajna más részeit, az ára még súlyosabb lesz.”
Az ukrán elnök hozzátette, hogy Donald Trump elveszítette a bizalmát Putyin iránt.
„Putyin hazudott Trumpnak. Egy olyan ember, aki valóban békét akar, nem fokozza a támadásokat. Amit most tesz, az nem párbeszéd, hanem ultimátum bombákkal és drónokkal. Az ultimátumok pedig nem működnek. Mi igazságos békét akarunk – ehhez pedig igazságos párbeszédre van szükség. Készek vagyunk arra a tárgyalási formátumra, amelyet Trump elnök javasolt, és készek vagyunk egy megfelelő találkozóra is”
– hangsúlyozta Zelenszkij.
Korábban az ukrán vezérkar arról számolt be, hogy az orosz hadsereg egy nap alatt több mint 1000 katonát, 15 tüzérségi rendszert és 72 egységnyi haditechnikát veszített. Az ellenség összesített veszteségei már meghaladják az 1,1 millió főt.
Volodimir Zelenszkij elnök megbeszélést folytatott Vaszil Maljukkal, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjével a harci cselekmények menetéről. Az elnök kifejtette, hogy az SZBU továbbra is hatékony csapásokat mér az orosz csapatokra, elsősorban az ellenséges légvédelmi rendszerek megsemmisítésével.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.