Az orosz erők ismét tüzet nyitottak hétfőn a nemrég felszabadult dél-ukrajnai Herszon városára - közölte Jurij Szobolevszkij, a megyei tanács alelnöke a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
A helyi vezető bejelentette, hogy az orosz erők déltájban csapást mértek a város polgári infrastruktúrájára. Úgy tudja, becsapódás történt, és vannak sérültek is, de pontos számot egyelőre nem tudott közölni. A közösségi oldalakon halálos áldozatokról is beszámolnak. Ezt egyelőre hivatalosan nem erősítették meg.
Később Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a Telegramon arról tájékoztatott, hogy egy halálos áldozata van a támadásnak - aki kórházba szállítás után vesztette életét -, és még legalább négy sebesültet szállítottak a megyei kórházba. Ugyancsak a megyei kórházba szállítottak egy nőt, aki a Herszon melletti Antonyivka települést ért orosz támadásban sérült meg - írta a tisztségviselő.
Szerhij Hajdaj, Luhanszk megye kormányzója egy tévéműsorban arról beszélt, hogy
az ukrán csapatok "lépésről lépésre" haladnak előre és szabadítanak fel területeket a kelet-ukrajnai régióban, Szvatove és Kreminna települések irányában.
A Liszicsanszk melletti Bilohorivka települést azonban folyamatosan támadják az orosz erők, ezért ott az ukrán csapatok védekezésre kényszerülnek - tette hozzá.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap esti videoüzenetében - amelyet az elnöki iroda tett közzé honlapján - szintén azt állította, hogy
Luhanszk megyében lassan, de előretörnek az ukrán csapatok.
Kiemelte ugyanakkor, hogy jelenleg a legsúlyosabb harcok Donyeck megyében folynak. Megjegyezte, hogy a rossz időjárás miatt vasárnap kevesebb volt az orosz támadás a régióban.
Az elnök szavai szerint a déli
Herszon megyében az ukrán fegyveres erők "tartják a védelmet, és következetesen, nagyon kiszámítottan semmisítik meg a megszállók potenciálját".
Zelenszkij hétfőn a lakossághoz intézett videoüzenetében leszögezte, hogy az ukránok áram és melegvíz nélkül elvannak, de soha nem lesznek el szabadság nélkül. Az üzenetet a méltóság és szabadság napja alkalmából intézte a lakossághoz. November 21-én ünneplik Ukrajnában a méltóság napját. 2013-ban ekkor kezdődtek a Majdanon, azaz a kijevi Függetlenség terén a tiltakozások amiatt, hogy az akkori ukrán vezetés - élén Viktor Janukovics exelnökkel - leállította Ukrajna társulási folyamatát az Európai Unióval. A több százezres tüntetések nyomán Janukovics 2014 februárjában Oroszországba menekült.
"Mindenki látta, milyen a mi népünk. Kitart a végsőkig. Nem veszítettük el a méltóságot, a bátorságot, az önmagunkba vetett hitet. És egyesültünk, hogy ne veszítsük el a szabadságot, a függetlenséget, és ne veszítsük el Ukrajnát. Maradhatunk pénz, benzin, meleg víz, villany nélkül, de szabadság nélkül nem, és ez nem változott"
- hangoztatta az elnök, utalva az ország létfontosságú polgári infrastruktúráját ért orosz csapásokra.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.