Az orosz hadsereg négy irányított légibombával újabb súlyos csapást mért a kelet-ukrajnai Harkiv városra, eltaláltak egy többszintes lakóházat, amelyben a legfrissebb adatok szerint három ember életét vesztette, 56-an megsebesültek, köztük három gyermek – közölte vasárnap a Harkiv megyei ügyészség.
A város elleni támadás még szombaton történt.
„Harkivban még mindig folyik a romok eltakarítása azon a helyen, ahol az egyik légibomba becsapódott. Egy másik bomba teljesen romba döntött egy lakóépületet a város központi részén, a buszpályaudvar közelében”
– közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videoüzenetében, és terrortámadásnak minősítette a támadást. Hozzátette, hogy csak június eleje óta az orosz hadsereg több mint kétezernégyszáz irányított bombát vetett be Ukrajna ellen, ebből mintegy hétszázzal a harkivi régiót támadták.
Ruszlan Kravcsenko, Kijev megye kormányzója a Facebookon vasárnap arról tájékoztatott, hogy
rakéták csapódtak be a régióban, és ezek repeszei az egyik településen károkat okoztak lakóépületekben, valamint két ember könnyebben megsebesült.
A Naftohaz ukrán állami gázszolgáltató vállalat szintén a Facebookon arról adott hírt, hogy szombat este az orosz erők rakétával támadták a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkot, és ennek következtében károk keletkeztek a város olaj- és gázipari műszaki egyetemének 14 épületében.
„Az előzetes felmérés szerint 815 ablakot, 25 bejárati ajtót és 1160 négyzetméternyi tetőt rongáltak meg a rakétabecsapódások” – írta a cég, hozzátéve, hogy segít a megrongálódott egyetemi épületek helyreállításában.
Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka a Telegramon közölte, hogy vasárnapra virradóan az ukrán légierő három támadó orosz Kalibr rakétából lelőtt kettőt Kijev környékének légterében.
Az ukrán vezérkar arról számolt be, hogy a légierő sikeres csapást mért egy orosz gépesített lövészezred irányítási pontjára az oroszországi Belgorodi területen lévő Nyehotyejevka településen. A csapás következtében a célpont megsemmisült
– tette hozzá a kijevi katonai vezetés.
Az ukrán légierő olyan műholdfelvételeket tett közzé a Telegramon, amelyek megerősítik, hogy az ukrán erők az oroszországi krasznodari régióban péntekre virradóan megsemmisítettek egy Sahid drónokat tároló raktárt és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát.
A vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége több mint 534 ezer.
Az ukrán erők szombaton megsemmisítettek egyebek mellett tíz orosz harckocsit, hét tüzérségi és két légvédelmi rendszert, továbbá ötven drónt - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.