Az orosz hadsereg négy ballisztikus rakétát és több mint 140 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen hétfőre virradóra, Harkivban az eddigi adatok szerint öt ember életét vesztette, sok a sebesült - jelentették katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának hétfő reggeli Telegram-jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg négy ballisztikus rakétával és 140 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadt ukrajnai célpontokat.
A légvédelem 88 drónt semmisített meg. 25 helyszínen célba találtak a rakéták és a drónok Doneck, Harkiv, Szumi, Dnyipro, Odessza és Kijev régiókban.
Augusztus 18-ra virradóra Harkivban négy drón csapódott be egy ötszintes lakóépületbe, az eddigi adatok szerint öt ember, közöttük két gyerek meghalt, húszan pedig megsebesültek - jelentette az Unian hírügynökség. A hatóságok öt személyt eltűntként tartanak nyilván, az előzetes információk szerint ők a romok alatt lehetnek - közölte Oleh Szinyehubov katonai kormányzó. Ihor Tyerehov polgármester bejelentette, hogy mára gyásznapot hirdettek az áldozatok emlékére Harkivban.
Hétfőn reggel az orosz hadsereg rakétacsapást mért a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja városára, a támadásban hat ember megsebesült - jelentette az Ukrajinszka Pravda hírportál Ivan Fedorov megyei katonai kormányzó Telegram-bejegyzésére hivatkozva.
Hétfőre virradóra az orosz hadsereg ismét drónokkal támadta az azerbajdzsáni SOCAR állami vállalat olajtermináljait, a helyszínen nagy kiterjedésű tűz keletkezett - tette közzé az Ukrajinszka Pravda hírportál Oleh Kiper megyei katonai kormányzó Telegramon megjelent bejegyzése alapján. A katasztrófavédők megfékezték a lángokat, az előzetes információk szerint nincsenek halálos áldozatok és sebesültek.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.